2024. április 20., szombat

Péterrévén elstartolt a Házőrző

Szombaton egész napos programok várták a vendégeket

A vészjósló felhők és a reggeli eső után még a nap is kisütött szombaton, mire a Házőrző rendezvénysorozat első állomásának programjai elkezdődtek Péterrévén. Az események között kulturális és kulináris események is voltak.

Az egész napos program délelőtt egy kiállításmegnyitóval kezdődött a péterrévei helyi közösség nagytermében, ahol a 137-es tanyán megtartott művésztelepen született képeket állították ki a szervezők. Đorđe Kovačev, Đorđe Beara, Kiss-Butterer Márta, Pavel Pop, Acsai Györgyi, Daniela Morariu és Dominika Morariu alkotásait egy héten át tekinthetik meg az érdeklődők.

A program a lőtéren folytatódott, ahol kézműves termékeket és különféle finomságokat is lehetett vásárolni. Természetesen a főzőverseny sem maradt el, birkapaprikást készítettek az amatőr szakácsok, miközben – versenyprogramon kívül – a horgászok halászlevet, a vadászok pedig őzpaprikást főztek. A legjobb birkapaprikásnak a péterrévei Gór Imre főztjét nyilvánította a zsűri, a második helyet a temerini Urbán Ildikó érdemelte ki, a harmadik helyen pedig a Kecsege csapata végzett.

A színpadon Óbecse község néptáncosai léptek fel szerb, magyar és cigány táncokkal. A Házőrző projekt pont ezt – egymás jobb megismerését és a Vajdaságban élő különböző nemzeti, vallási és kulturális közösségek közötti együttműködés erősítését – tűzte ki célul. Az „Éljünk egymással, ne csak egymás mellett” mottóval az idén januárban kezdődött projekt 2020 júniusában ér véget, ez alatt az idő alatt négy szerémségi, négy bánáti és négy bácskai településre jutnak majd el a programok, a központi, záró esemény helyszíne pedig Újvidék lesz.

A projektet az Európai Unió finanszírozza, a támogatást az újvidéki 021 Alapítvány nyerte meg, amely a rumai CeSER, a nagybecskereki székhelyű Központ Civil Társadalom Fejlődéséért szervezet és a radičevići Branko T. Radičević Művelődési Egyesület közreműködésével szervezi az eseményeket.