2024. március 29., péntek

Pápai ölelés Tiszakálmánfalvának

Első alkalommal látogatja meg a falut vatikáni kiküldött

A budiszavai, azaz Tiszakálmánfalvi Magyarok Nagyasszonya-templom az idén ünnepli létezésének 110. évfordulóját, 1908-ban szentelték fel. Ennek kapcsán msgr. dr. Luciano Suriani nuncius, a pápa Belgrádba rendelt nagykövete ma ellátogat az alig 3500 lelket számláló faluba. A látogatás nagyon jelentős eseménynek számít, annál is inkább, hiszen pápai kiküldött még soha nem járt Budiszaván a falu 1884-es megalapítása óta!

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Dr. Szöllősi Tibor atya, a helyi templom plébániai kormányzója értekezett a pápa képviselőjével, aki közölte vele, hogy nagy örömmel jön Budiszavára, és hogy szeretné elhozni a faluba, a lakók számára a pápa üdvözletét, közelségét és ölelését.

Budiszava kis falu, úgy a magyarság, mind a katolikusság szempontjából. Magyarnak nagyjából a lakók egyharmada vallja magát, a katolikusok lélekszáma kb. nyolcszáz. A látogatás szépsége abban a tényben is fellelhető, hogy a nuncius nemcsak a nagy katedrálisokba, nagy, 5-6 ezres katolikus településekre tér be, hanem a kisebb közösségekbe is. – Mi is fontosak vagyunk számára, ez jelentős, hiszen ezt teszi Ferenc pápa is, aki fontosnak tartja a kis közösségeket is, erősíteni szeretné őket. A nuncius azért jön, hogy megerősítsen bennünket Krisztusba vetett hitünkben. A pápának és a nunciusnak is nagyon fontos az, hogy a környező népekkel szerető együttlétet alakítsunk ki. Ferenc pápa a szívén viseli a pravoszlávok ügyét, nagyon fontosnak tartja megerősíteni egy olyan, kis falut, amelyben a szerbség van túlnyomó többségben. Azt üzeni, hogy legyetek katolikusak, tartsatok ki hitetekben, és szeressétek a mellettetek élőket! Ezenkívül a pápának szívügye a természet, azaz a környezetvédelem is, erről enciklikát is írt. Budiszaván fél éve jelen van egy, az egész települést jellemző, környezetvédelmi kezdeményezés, PET- flakonokat és alumíniumdobozokat gyűjtünk újrahasznosítási céllal, hamarosan az üveggyűjtés is megkezdődik. Bekapcsolódtak a magyarok és a szerbek is, mindenki megszokta a gyűjtést, a plébánián van a tárolóhely. Kéthetente elviszik a hulladékot, az alkalmanként kapott 4-5 ezer dinárból szegény sorsúakon segítünk világszerte. Az újrahasznosításból, illetve a különböző adományokból befolyó pénzzel már 61 szegény gyermeken segített a falu, kifizették az étkezésüket és az iskoláztatásukat egy évre. Nagy dolog ez egy kis falu részéről – hallottuk Szöllősi atyától.

Ma, vasárnap, tehát 10 órakor kezdődik a nuncius által bemutatott szentmise, ott lesznek a kátyi és a kaboli hívők is. Ezt követően felavatnak egy, a látogatás történelmi jelentőségét méltató emlékművet a templomban, majd a Kör helyiségeiben délben alkalmi ünnepséggel bemutatkozik a falu. Ennek keretében elballagnak a helyi általános iskola magyar tannyelvű tagozatán tanuló nyolcadikos diákok.