2024. április 20., szombat

Novak és Györe selejtezőst kapott

Négyre csökkent a szerbiaiak száma a Roland Garros férfi egyesében, mert Filip Krajinović még nem épült fel a sérülésből, ami pedig a többieket illeti, meglepetés kellene, hogy Novakon kívül bárki is túljusson a 2. fordulón.

Az idény második nagy tornája vasárnap kezdődik, a sorsoláson csak Đoković és Györe László nem tudtak meg nevet, hisz a selejtezőből kapnak ellenfelet, ahol a lehetséges legismertebbek Gulbis, Bellucci, Kližan és Tomić. Đoković a spanyol veterán David Ferrerrel, majd Bautistával folytatja, a nyolcaddöntőben pedig Grigor Dimitrov következhet. A címvédő Nadallal Novak csak a döntőben találkozhat. Györe előtt az alkalom, hogy pályafutása során először jusson túl egy Grand Slam-torna 1. fordulóján. Ha sikerül, a zentai azután Gael Monfilsszal kerülhet szembe. Lajović a cseh Veselyvel kezd, második ellenfele pedig a kettes számú kiemelt Alexander Zverev. Egyedül Viktor Troickinak kellene azonnal bravúr, hisz Dimitrovval kezd. Fucsovics Márton első ellenfele a kanadai Vacek Pospisil, azután pedig a brit Kyle Edmund érkezik.

Az eszményi nyolcaddöntő így fest (zárójelben azok nevét tüntettük fel, akiknek legtöbb esélyt látunk, hogy elbuktassák a ranglista 16 legjobbjának egyikét): Nadal–Sock (Shapovalov), Anderson–Schwatzman, Čilić–Edmund (Fognini), Del Potro–Isner (Berdych), Goffin–Carreno (Kyrgios), Dimitrov–Bautista (Đoković), Thiem–Querrey (Nisikori), A. Zverev–Pouille (Wawrinka).

A nőknél Jelena Osztapenko védi a titulust, Aleksandra Krunić a kínai Suaj Penggel, Babos Tímea pedig a spanyol Lara Arruabarrenával kezd. A szurkolókat máris izgalomban tartja Serena Williams és Marija Sarapova lehetséges rangadója a nyolcaddöntőben.

Fucsovics Márton legyőzte Stan Wawrinkát is, ami Genfben elődöntőst jelent az amerikai Steve Johnson ellen, és a ranglistán az 53. helyet. Ha Marci legyőzi az amerikait, a legjobb 50-ben találja magát. Lajović Lyonban elődöntős az amerikai Fritz feletti győzelmével. A pazovai ezzel felkapaszkodott a 60. helyre, a döntőért pedig vagy Thiem, vagy pedig G. Lopez lesz a rivális. Stollár Fanny számára Nürnbergben a negyeddöntő volt a végállomás, a tapasztalt cseh Siniaková ugyanis valamivel erősebbnek bizonyult.

Nina Stojanović elődöntős a kínai Baotuban, a zárómeccs jogáért pedig a tapasztalatlan pekingi Ma Sujuval találkozik.