2024. március 29., péntek

Fegyelmi eljárást kezdeményeznek Toroczkaival szemben

A Jobbik országos elnöksége felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen – közölte az ellenzéki párt csütörtökön az MTI-vel.

Toroczkai László (Fotó: MTI)

Toroczkai László (Fotó: MTI)

A Jobbik közleményében arra reagált, hogy Toroczkai László, a párt volt alelnöke kedden jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez.

A Jobbik közleményében kiemelte: azért kérték fel az elnököt és az elnökhelyettest, hogy kezdeményezzenek eljárást Toroczkai Lászlóval szemben, mert úgy vélik, a volt alelnök a tisztújító kongresszus után indított „sajtóturnéja” során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik „belső megosztásának és szétszakításának szándékával” alapszabály-ellenesen platform alapítását kezdeményezte.

Közölték azt is: a Jobbik országos elnöksége csütörtöki ülésén egyhangúlag azt az állásfoglalást hozta, hogy a párt alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért minden ilyen kezdeményezést alapszabály-ellenesnek és illegitimnek tekint.

Toroczkai László a Jobbik május 12-ei tisztújításán alulmaradt a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamással szemben.