2024. április 18., csütörtök

A határnyitásra készülnek

A majdányiak és a rábéiak számára valódi ünnep a május végi esemény
Az egykori rábéi ifjúsági házat nemrégiben újították fel (Máriás Endre felvétele)

Az egykori rábéi ifjúsági házat nemrégiben újították fel (Máriás Endre felvétele)

Javában folynak a hétvégi határnyitás előkészületei Majdányon és Rábén, ahol évek óta valódi ünnepnek számít a magyar–román–szerb hármas határ május végi megnyitása. A helyiek abban bíznak, hogy a magyar–szerb határátkelő jövőre már nemcsak ideiglenesen, hanem állandó jelleggel is megnyílhat, ez ugyanis – ahogyan fogalmaznak – az utolsó szalmaszálat jelentheti az ott élő közösség számára

– A határnyitásra minden év május utolsó hétvégéjén kerül sor, 1997 óta ez már egyfajta hagyományt jelent számunkra. Ez idén május 26-ára és 27-ére esik, így már jó ideje folynak az előkészületek. Ilyenkor igyekszünk minél szebbé tenni a falunkat, lekaszáljuk a füvet az út mentén és a közterületeken, valamint a falubeliek is rendbe teszik a házuk előtti területet. A határnyitás ugyanis valódi ünnep számunkra – magyarázta lapunknak Vass Verica, Majdány-Rábé helyi közösség titkára, hozzátéve, éppen ezért abban bíznak, hogy az ígéretekkel összhangban a magyar–szerb határátkelő jövőre már nemcsak ideiglenesen, hanem állandó jelleggel is megnyílhat, amivel a két falu lakosságának régi álma válhat valóra, hiszen attól kezdve alig néhány kilométernyi utat kell megtenniük Kübekházáig.

A helyi közösség illetékesei nem tagadják, amikor először felmerült a határátkelő megnyitásának lehetősége, a falubeliek közül sokan szkeptikusak voltak, attól tartottak, hogy ennek következtében jelentős mértékben megnő a forgalom, ami hátrányos lehet számukra. Aztán egyre többen kezdték felismerni, hogy mindennek számos hozadéka is lehet, látták, hogy más határ menti települések milyen jól ki tudják használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a határ közelsége jelent.

– Abban bízunk, hogy a határátkelő megnyitása újabb munkalehetőséget teremt majd az itt élőknek, jelenleg ugyanis ilyen szempontból eléggé szűkösek a lehetőségeink. Az itt élők zöme mezőgazdasággal foglalkozik, ez sajnos a fiatalok többségének ma már kevésbé vonzó, mint egy stabil és kiszámítható jövedelmet szavatoló munkahely, ezért is döntenek közülük sokan az elvándorlás mellett – hangsúlyozta Makra Péter, Majdány-Rábé helyi közösség elnöke.

– A fiatalok közül sokan már jó ideje nagyon várták, hogy megnyíljon a határátkelő, abban bízva, hogy ezáltal lehetőségük nyílik arra, hogy itthonról ingázva vállalhassanak munkát a határ másik oldalán. Az utóbbi néhány évben azonban sajnos nagyon sok fiatal elment innen. Azt, hogy a határátkelő megnyitása visszahozhatja-e őket, egyelőre nehéz megmondani. Mindenesetre úgy tűnik, hogy vannak köztük olyanok, akik szívesen visszatérnének a szülőfalujukba, mert szeretnek itt élni, csupán kényszermegoldásként döntöttek a költözés mellett. Úgy gondolom, hogy a határátkelő megnyitása talán az utolsó szalmaszál lehet az itt élő közösség számára – fogalmazott Vass Verica, hozzátéve, a nehézségek ellenére folyamatosan arra törekednek, hogy fejlesszék a két falut. Rábén az egykori ifjúsági otthon épülete tavaly csatornát kapott, az idén pedig szigetelték és újrafestették az épületet, így most már nem lesz probléma a vizesedéssel, ami korábban nagy gondot okozott. A rábéi mellett a majdányi kultúrotthon is jelentős felújításon esett át az elmúlt évek során, csupán a vizesgóc felújítása maradt hátra, de reményeik szerint a közeljövőben ezt is megoldják.

– Önerőből valószínűleg nem tudtuk volna elvégezni ezeket a felújítási munkálatokat, hiszen a saját forrásaink csekélyek, jóformán csak a tevékenység folytonosságának a fenntartására elegendőek – emelte ki Makra Péter, hozzátéve, a felújított épületeket különféle rendezvények alkalmával a falubeliek is igénybe vehetik, tarthatnak ott születésnapot, családi ebédet vagy egyéb összejöveteleket is, csupán a rendre és a tisztaságra kell ügyelniük, amivel eddig soha nem is volt probléma.

– Az idén igyekszünk továbbvinni azokat az elképzeléseinket, amelyeket már korábban is eredményesen meg tudtunk valósítani. A majdányi temetőben elkezdtük a mellékhelyiség építését, elég jól haladtunk vele, így most már csupán az áram bevezetése és a helyiség csempézése maradt hátra. Jelenleg is folyik az utak és az utcák takarítása, átfestettük a helységnévtábláinkat, a faragott üdvözlőtábláinkat pedig virágokkal díszítettük annak érdekében, hogy a határnyitás alkalmából idelátogatók minél kellemesebb benyomásokat szerezzenek a falunkról. Készülünk a falutalálkozóra, amelyre ezúttal is júliusban kerül sor. Nagyon fontos továbbá az itt élők számára a falugondnoki szolgálat is, amely iránt egyre nagyobb igény mutatkozik. Az idős személyek mind nehezebb helyzetben vannak, hiszen minden egyes egészségügyi vizsgálat, minden egyes ügyintézés utazással jár, amihez nélkülözhetetlenné vált ez a szolgáltatás, éppen ezért azt reméljük, hogy a magyar kormány továbbra is támogatja a programot, és ilyen módon is segíti az itt élők mindennapjait – emelte ki Vass Verica, Majdány-Rábé helyi közösség titkára.

Nyitókép: Az egykori rábéi ifjúsági házat nemrégiben újították fel (Máriás Endre felvétele)