2024. március 29., péntek

Bannon: Orbánt azért támadják, mert világpolitikai szereplővé vált

Steve Bannon, Donald Trump volt kampányfőnöke szerint Orbán Viktor világpolitikai szereplővé vált, ennek is tudhatók be az őt és Magyarországot ért támadások.

Bannon szerint a Trumpot is hatalomra juttató populista nacionalista fordulat Európában már egy évvel hamarabb lezajlott a Brexittel. Az új európai mozgalom vezéregyéniségének nevezte a magyar kormányfőt. Úgy fogalmazott, a populista nacionalizmus két vezetője Donald Trump és Orbán Viktor. A magyar miniszterelnökről azt mondta: hősnek tartja, aki politikai tevékenységével meg is előzte Trumpot.

Egy átmenetet láthatunk – hívta fel a figyelmet Bannon az elmúlt hónapok európai választásaira, arra, hogy Orbán Viktor és kormánya kétharmados támogatást kapott – amelyet forradalmi pillanatnak nevezett –, valamint az olaszországi fejleményekre. Utóbbit úgy írta le: egy jobb-, valamint egy baloldali populista párt félretette a gazdasági különbségeit, a hagyományos bal- és jobboldali paradigmát, és összefogott egy egységkormány érdekében. Steve Bannon úgy értékelt: ez óriási pillanat az európai történelemben.

Rámutatott: az emberek megunták, hogy diktátumokat kapnak Brüsszelből, megunták a menedzseri, tudományos elitet, amely megmondja nekik, hogyan éljék az életüket. A Magyarország déli határát védő kerítésről úgy nyilatkozott: az USA örülne, ha ilyen védelme lenne, Orbán Viktor a kerítéssel mentette meg Magyarországot attól, hogy átjáróház legyen.