2024. március 28., csütörtök

Felkészültek a Röszkénél megnövő határforgalom kezelésére

Június végén, július elején jelentősen megnő az utasforgalom a röszkei határátkelőhelyeknél a nyaralni induló családok mellett a Szerbia, Bulgária és Románia felé tartó, nyugat-európai országokban dolgozó vendégmunkások érkezése miatt. Ezért a folyamatos határforgalom érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ilyenkor több sávon végzik a vámvizsgálatokat – közölte a NAV sajtó- és kommunikációs főosztályának vám- és jövedéki szóvivője ma, Röszkén.

Leopold Róbert elmondta: az Unión belül csak bizonyos termékek és eszközök szállítása kötött mennyiségi korlátokhoz és engedélyhez, szigorúbb szabályok az Európai Unión kívüli tagországból érkezőkre érvényesek. A nyári utazási szezon előtti sajtótájékoztatón hozzátette, a 15. évnél fiatalabb utasokat egy 150 euró összegű, minden idősebb utast pedig egy 300 eurós, légi úton pedig egy 430 eurós vámmentes keret illet meg.

A 17. életévüket betöltők közúton 4 liter szőlőbort, 16 liter sört, egy liter tömény alkoholt, likőrökből pedig két litert hozhatnak be vám- és adómentesen. Dohányáruból a légi úton érkezőknél 200 szál cigaretta, 100 szivarka, 50 szivar és 250 gramm dohány lehet. A közúton, vízi úton vagy vasúton érkezők 40 szál cigarettával, 20 szivarkával, 10 szivarral és legfeljebb 50 gramm dohánnyal érkezhetnek a határhoz.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a járművek üzemanyagtartályán kívül 10 liter üzemanyag szállítható vámmentesen. A háziállatok – például kutya, macska, vadászgörény – az Európai Unión belül csak állatútlevéllel utaztathatók, amelyet a lakóhely szerint illetékes állatorvos állít ki. Aláhúzta, az Unión kívülről nyers hús, hentesáru, hústartalmú élelmiszerek, tej- és tejtartalmú termékek behozatala az állatbetegségek terjesztésének kockázata miatt alapvetően tiltott. Természetesen a szabály egy szendvicsre és egy pohárnyi joghurtra nem vonatkozik – tette hozzá.