A Városi Múzeumban május 27-éig megtekinthető, Újvidék – szabad város elnevezésű kiállítás kísérőprogramjaként nemrégiben dr. Ózer Ágnes muzeológus Hogyan élnek az újvidékiek? címmel mesélt arról, hogy városunk milyen irányban fejlődött, és hogy a változások függvényében hogyan módosult a városlakók életfelfogása. A beszélgetés során sok érdekesség elhangzott, a 19. és a 20. századból mazsolázott pillanatok éreztették, hogy valójában mit jelent újvidéki polgárként élni. Kerékpározás, strandlátogatás (a felvétel a múlt század 30-as éveiben készült), zöld piacok...
– Meggyőződésem, hogy mindegyik városnak sajátos lelkülete van, specifikus életmódja van a szabadkaiaknak, a zomboriaknak, a nagybecskerekieknek és az újvidékieknek is. Másként élnek, másként telnek hétköznapjaik, annak függvényében, hogy milyen a település nemzeti összetétele, lélekszáma, lakóinak foglalkozása… Szabadkán például a mezőgazdaság és a feldolgozóipar, például a csokoládégyártás dominál, Újvidék viszont egy különleges keverék. Kezdetben a kézművesség és a kereskedelem voltak a fejlődés irányának meghatározó vonalai, a gazdasági szerkezetváltás 1918 után következett be. Ez után a dátum után létesülnek az első gyárak. Korábban is voltak szappant, konzerveket vagy egyebeket gyártó üzemek, de a termelés nem volt ipari nagyságrendű. A két világháború között tehát beindul a nagybani gyártás, gépgyár létesül, különböző szolgáltatásokat nyújtó gyárak is megalakulnak, mint például Bernold Szilveszter rológyára. A szerkezetváltásból – és abból, hogy Újvidék a dunai bánság székvárosává válik – kifolyólag növekszik a lakosság, pontosabban a középréteg – hivatalnokok, tanárok, stb. – létszáma, a település csábítóvá válik. Az ő életmódjuk merőben különbözik, dinamikusabb mint például a zomboriak vagy a szabadkaiak életmódja. Ők járultak hozzá a modern városkép kialakításához, például ahhoz, hogy a város a két világháború között megkapta első sugárútját. A modern építészet elvei alapján rengeteg épület épül, a Budapesten tanult Dragiša Brašovan és Đorđe Tabaković tervezésében, behozták a modern, bauhaus stílusú építményeket. Felépül egy közúti híd is, megkönnyítve a gyalogosok és a kocsik átjutását a folyó túloldalára. Megindul tehát egy élénk forgalom, hajóközlekedés Újvidék, Belgrád és Vukovár között… Mobilis közösség, életforma alakul ki, színházba járnak, az emberek nyitottá válnak. A kisebbségek, mint például a németség központjai az akkori, délszláv államban Újvidékre kerülnek. A módosabb német polgárok jelenléte nagy mértékben kihat a város életmódjára, már akkoriban olyan a tempó, mint manapság. A szabadkai és a zombori életmód például annak idején is megmaradt lassú, 19. századinak. Ez érthető is, hiszen abban az időben egy olyan város fejlesztése, mint amilyen Szabadka, amelyik az országhatár közelében van, nem állt az akkori, szláv állam érdekében – hallottuk a történésztől, aki mesélt a második világháború utáni, szocialista időszakot jellemző momentumokról is. – Ebben az időszakban a nemzetközi sport- és egyéb rendezvények kapcsán változik a városi életvitel logikája, decentralizálódik, a városközpont elveszíti korábbi szerepét. A városközpont manapság a fiatalok számára csábító, vonzóak a kávézók és a szórakozóhelyek, de nem azt a kereskedelmi-kulturális szerepet tölti be, amelyet a 20. század hatvanas vagy hetvenes éveiben. Az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben részeként például az Újtelepen és a Limánon is lesznek művelődési csomópontok – emlékeztetett.
Ózer Ágnes szerint az 1918 utáni időszakra vonatkozóan felvázolt dinamika és lendület mindmáig tapasztalható városunkban, egészen másmilyen módon van azonban jelen. A múlt század kilencvenes éveiben a menekültek megérkezése ismét transzformálta Újvidéket. Ők is szabad tőkét hoztak magukkal, cégeket alapítottak, de egészen másképp gondolkodnak, mint a két világháború között érkezők.
Az említett, még a hét folyamán a Duna utca 29. alatt meglátogatható tárlatot egy katalógusszerű kiadvány is kíséri, amely a szabad királyi város státus megszerzésének 270. évfordulóját ünnepli.
