2024. március 28., csütörtök
ÚJVIDÉKI MŰVÉSZETI AKADÉMIA

A felmosó-tánc és a többi

A sikeres koncert főszereplői: a színinövendékek

A sikeres koncert főszereplői: a színinövendékek

Vasárnap vidám énekes-táncos esttel mutatkoztak be szüleiknek, tanáraiknak, barátaiknak a Drámai Tanszak magyar és szerb ajkú növendékei az Újvidéki Művészeti Akadémia Multimediális Központjában.

A színinövendékek, valamint dr. Vitkay-Kucsera Ágota egyetemi rendes tanár és Goran Strgar magiszter tanársegéd, Klemm Dávid főszakmunkatárs, korrepetitor, valamint a két koreográfus, Táborosi Margaréta szakmunkatárs és Aleksandra Pejić demonstrátor közös munkájának eredménye a színvonalas, sokszínű műsor.

Goran Strgar elmondta, hogyminden évben tanév végén bemutatják a lelkes, tehetséges fiatalokat a közönségnek, hogy mindazt, amit a növendékek év közben tanulnak, ne maradjon a négy fal között.

„Felmosó-tánc”: az első- és harmadévesek Nagy Tibor Kölyök (The Kids) musicaljéből a Nyitány – Járjunk táncot c. szerzeményt adják elő

„Felmosó-tánc”: az első- és harmadévesek Nagy Tibor Kölyök (The Kids) musicaljéből a Nyitány – Járjunk táncot c. szerzeményt adják elő

Ágota tanárnő, Dávid és én mind a magyar, mind a szerb csoporttal foglalkozunk. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit az egyetemisták bemutattak. Élvezet dolgozni velük, mert őszinték, tisztalelkűek, romlatlanok, és lelkesednek a hivatásukért.

Dr. Vitkay-Kucsera Ágotától megtudtuk, hogy minden évben bemutatják az elsőéves növendékektől kezdve a masterképzésre járó hallgatók évi munkáját, hogy lássa a közönség, mit dolgoztak velük, és azok hogyan haladtak. Céljuk, hogy a jövendőbeli színészek tudjanak mozogni, táncolni, énekelni a színpadon, s azt közösen be is mutassák.

Színészként nem úgy kell kiállniuk a színpadon, mint ahogy azt egy énekes vagy operaénekes teszi, hanem színészként „elmesélni”, előadni a dalokat. Mi öt éven keresztül foglalkozunk velük a hangképzés tantárgy keretében, de minden évben más programot tervezünk, gyakorolunk be velük.

Ragyogó szólisták: Dienes Blanka és Isidora Vlček

Ragyogó szólisták: Dienes Blanka és Isidora Vlček

Klemm Dávid magáról azt mondja: ő a műsorban a band: egyszemélyes zenekarként kíséri őket, hogy egy zenei világot alkosson köréjük, hogy elképzeljék, milyen lesz az, amikor fellépnek együttessel, zenei alappal vagy zenei aláfestéssel. A feladata, hogy zongorázzon, kísérje őket.

Igen tehetségesek és nagyon jók. Ágota (tanárnő – a szerz. megj.) ötlete volt, hogy a tantárgya keretében film- és rajzfilmzenét tanítsunk nekik. Ezt tesszük már négy éve. Szerintem, amikor bekerülnek a színházba, pályájuk szempontjából sokat fog jelenteni, hogy négy éven át számos musicalt, filmzenét énekeltek – magyarázta Klemm Dávid.

A műsorban kiválóan énekeltek, táncoltak, színészkedtek Búbos Dávid, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Nyári Ákos és Verebes Andrea, Hernyák György tanár harmadéves, valamint László Sándor tanár elsőéves növendékei: László Roland, Magyar Zsófia, Tomić Dedović Dina, Horváth Blanka, Tóth Dániel, Dudás Dániel, Pásztor Dániel, Grgić Nikoletta és Budinčević Krisztián.

Jókat derültem, amikor az első- és harmadévesek felmosókkal táncolva-énekelve adtak elő A Kölyök (The Kids) musical Nyitányát – a Járjunk táncot szerzeményt, valamint ugyanebből a zenés darabból Búbos Dávid és Nyári Ákos elsőéves társaival az Apa lettem c. szerzeményt játszották, táncolták és énekelték. A 23 számból álló, sikeres műsor zárószámát Presser Gábor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. musical Ringasd el magad szerzeményét az elsőévesek adták elő.

A szerb nyelven tanuló egyetemi hallgatók többek között Elton John Aida musicaljéből, Claude-Michel Schönberg A nyomorultak (Les Misérables) zenés darabjából, Oliver Wallace Lady and the Tramp rajzfilmből, Galt MacDermot Hair (Haj) musicaljéből énekeltek dalokat. A műsor címadó szerzeményét, az Another Day of Sun-t Justin Hurwitz La La Land zenés filmjéből a másodévesek énekelték. Sokak szerint az est két legjobb szólóénekese Dienes Blanka és Isidora Vlček volt.

Színinövendékeink jó úton haladnak, állapították meg a szülők. Kiérdemelték Vitkayné Kovács Vera, Vitkay-Kucsera Ágota, Aleksandar-Saša Petrović, Goran Strgar, Senka Nedeljković-Soldatović neves művészek, pedagógusok vastapsát.