2024. március 28., csütörtök

Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa

- Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa, és természetes, hogy vita van arról, milyen út vezet ehhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Európa Jövője című nemzetközi konferencián.

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter (MTI Archív felvétel)

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány által szervezett kétnapos tanácskozáson tartott nyitóelőadásában a külügyminiszter kiemelte: az erős Európához szükséges a szabad versenyt engedni Európán belül is, vissza kell adni az európai emberek biztonságát, meg kell őrizni Európa keresztény identitását, a következő hétéves költségvetésről tisztességes vitát kell folytatni, nem szabad tovább erodálni az európai demokráciát, továbbá szükség van az EU gyors bővítésére.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a parlamenti választáson az emberek egyértelmű döntést hoztak, azt a pártcsaládot választották, amely világossá tette, hogy számára a magyar emberek biztonsága az első. Az emberek azt szeretnék, hogy Magyarország magyar ország maradjon, és a kormány ezt szem előtt tartva áll bele az európai vitákba - jelentette ki.