2024. április 20., szombat

Félelem a sztrájk mögött

Emmanuel Macron elnökké választása óta már harmadszor sztrájkoltak kedden a francia szakszervezetek és közalkalmazottak a közszféra tervezett reformjai miatt.

A szakszervezetek országszerte 140 városban szerveztek felvonulást - postai dolgozók, légiirányítók, tanárok, köztisztviselők, kórházi dolgozók is csatlakoztak hozzájuk. 

A közszféra kilenc szakszervezete együtt vonult utcára, hogy a bérek befagyasztása, a teljesítmény alapú díjazás bevezetése, valamint az ellen tiltakozzanak, hogy a kormány 2022-ig 120 ezer munkahely megszüntetését tervezi.

Párizsban néhány tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik vízágyúval és könnygázzal oszlatták szét a randalírozókat. A rövid ideg tartó, de heves rombolást követően 17 embert előállítottak.

Hogy a szakszervezetek miért sztrájkolnak ismételten Franciaországban, arról a legnagyobb, a CGT vezetőjét, Philippe Martinezt kérdeztük, aki erre válaszolva azt is elmondta, mi a legnagyobb gondjuk a francia elnök, Emmanuel Macron belpolitikájával.

- „Csináljuk együtt” címmel letettünk a miniszterelnök elé egy projektet, melyben leírtuk, hogy a nemzeti vasúttársaság (SNCF) hogyan maradhatna továbbra is közszolgáltató vállalat. Olyan dolgokat javasoltunk, mint a jegyárak csökkentése vagy a menetrend fejlesztése, de a kormány nem hallgat ránk, ez az oka annak, hogy a dolgozók sztrájkolnak.

Macron úrnak van egy víziója a világról, melynek lényege – ezt mindenki tudja – növelni az individualizmust, és a liberalizálást.

Erre mi azt kérdezzük: Jó hely ez a világ? A szegénység a Földön nő vagy csökken? Nem azt látjuk-e Franciaországban és máshol is, hogy egyre nagyobb a bizonytalanság, ami a munkahelyek megtartását illeti?

Ezekkel a reformokkal, és a többivel, amelyeket még terveznek, csak még többet juttatnának azoknak, akiknek már úgyis sok van. Azoknak pedig, akiknek nincs semmijük, azt mondják: Osszátok meg a semmit egymás között! – vázolta véleményét a szakszervezeti vezető.