2024. március 29., péntek

Ötszáz eurótól nem lehet drágább

Keresik a lehetőséget arra, hogy az olcsó lakásokhoz más közszférában dolgozók is hozzájussanak

A különleges törvényben nem fogalmaztuk meg a lakások árát, annyit emeltünk ki, hogy a biztonsági erők számára épülő lakások négyzetmétere nem haladhatja meg az 500 eurót (adó nélkül). Ez azért lehetséges, mert az állam által támogatott építkezés. A lakások ennél olcsóbbak is lehetnek, az építési engedélyektől függnek – emelte ki ma Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, válaszolva a parlamentben felszólaló képviselők kérdéseire.

A parlamenti képviselők már több napja vitáznak a biztonsági erők számára épülő lakások építéséről rendelkező különleges törvényről. Azt az ellenzék sem vitatja el, hogy szükség van a katonaságnál és a belügyben dolgozók lakhatásának megoldására, ugyanakkor egy részük szerint más könnyítést is felmutathatott volna a kormány a biztonsági erőkben dolgozók számára, hiszen alacsony fizetéssel a kedvező árú lakásokat sem tudják majd megvásárolni. Rákérdeztek arra is, hogy mivel két szám hangzik el folyamatosan, valójában hány lakás épül? A miniszter asszony elmondta, az első fázisban 1578 lakás épül Vranjéban, Kraljevóban és Nišben, ezekben a városokban ugyanis már előkészítették az építőhelyeket, de az év végéig 5200 lakás megépítésére kötelezi a kormányt a különleges törvény, vagyis a már említett három város mellett még Újvidéken, Belgrádban és Kragujevacon látnak neki az építkezésnek.

Mihajlović elmondta azt is, hogy a lakhatási gondok megoldása kapcsán már gondolkodnak azon, hogy ezt a projektumot kiterjesszék az egészségügyben, az oktatásban és a szociális védelemben dolgozók számára épülő lakások építésekor is.