2021. november 28., vasárnap
KAJAK-KENU

Parádés magyar szereplés a szegedi kajak-kenu-világkupán

A hétvégén rendezték meg az I. Gyorsasági Világkupát Szegeden. Az éremtáblázat élén Magyarország végzett négy arannyal, nyolc ezüsttel és tizenkét bronzéremmel. A szerbiai versenyzők egy arannyal és egy ezüsttel gazdagodtak.

A kajak 200 méteres számában győztes Hajdu Jonatán és Fekete Ádám a célban (MTI)
A kajak 200 méteres számában győztes Hajdu Jonatán és Fekete Ádám a célban (MTI)

Szombaton már A döntőket is rendeztek az év első nemzetközi gyorsasági viadalán. A kilenc döntőből mindegyikben volt magyar érdekeltség, végül hat éremmel zárták a napot. A vasárnapi programban az új olimpiai szám, a kajaknégyesek 500 méteres döntője szerepelt. A most először összeültetett magyar egységek bejutottak a döntőbe, s míg a Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István négyes ezüstérmet szerzett, addig a Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán, Somorácz Tamás alkotta egység bronzérmes lett. Az aranyérmet ezúttal a spanyolok vitték el. A női négyesek mezőnyében Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta szintén harmadik helyet zsebeltek be.

A szerbiai versenyzők közül Dragan Hančovski aratott magabiztos győzelmet a férfiak K1 1000 méteres mezőnyében, ugyanebben a számban Marko Subotić nyolcadik helyen ért célba. A K2 200 méteres A döntőben egy hajszállal csúszott le az aranyról a Marko Novaković–Nebojša Grujić páros.

Hüttner Csaba magyar szövetségi kapitány a világkupát megelőzően úgy nyilatkozott, 15 éremmel elégedett lenne, ehhez képest alaposan túlszárnyalták az elvárásokat, hiszen a magyar válogatott 24 éremmel zárta a megmérettetést.

Az éremtáblázat: 1. Magyarország 4 arany, 8 ezüst, 12 bronz, 2. Spanyolország 4-2-2, 3. Új-Zéland 4-1-0… 16. Szerbia 1-1-0.