2024. március 29., péntek

Pünkösdi mimimama-járás

Pünkösd ünnepéhez déd- és nagyszüleink idején még eleven népszokások kapcsolódtak. Temerinben különösen a mimimamázásnak volt nagy hagyománya. Suttyó legények és kisnagylányok álltak össze egy-egy csoportba, hogy háztól házra járva köszöntőket, ünnepi jókívánságokat mondjanak, amit aztán általában némi aprópénzzel, kaláccsal, süteménnyel háláltak meg a házbeliek Ahogyan a szokás jelentősége halványulni kezdett, a legények és lányok szerepét átvették a gyerekek, mindenekelőtt a kislányok. (Én utoljára ilyen csoportot az 1970-es években láttam, ami már akkor is kuriózumnak számított.) Öten, heten vagy kilencen ünneplőbe öltözve, menetet alkotva felsorakoztak, s úgy járták be a környező utcákat, de előzőleg kiszámoló versikével meghatározták, hogy maguk közül ki legyen a pünkösdi királyné, ám ha volt közöttük a többiektől kényegesen kisebb termetű, fiatalabb lányka, akkor értelemszerűen ő lett a központi szereplő: fejére virágkoszorút tettek, majd vezetésével kapuról kapura menve beköszöntek a háziaknak:

– Adjon Isten jó napot!
Szabad-e eljárnunk a mimimamát?

Gazdasszony: – Szabad, szabad, csak gyertek beljebb!

A gyerekek körbeállták a kiskirálynét, megfogták egymás kezét, és oda-vissza táncot lejtve ezt énekelték:

– Mimimama, mi van máma?
Piros pünkösd napja,
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
Andrijás, bokrétás,
Jól megfogd lovadnak kantárját,
(Mer) Letipossa-letapossa
A pünkösdi rózsát.
Hogyha letapossa,
Nem lesz bokrétája,
Lányok ülnek a toronyba
Aranykoszorúba,
Ára mennek a legények
Sárga sarkantyúba.
Kiskirályné pá(l)cája,
Kibimbózott az ága,
Szálljon erre házra
Az Isten áldása!
– Hess le, kakas, az ülőről! (Ezt az utolsó mondatot nem énekelték, hanem kiáltották, s nyomban megálltak a tánccal.)

Gazdasszony: – Nagyon szép volt, gyertek, adok egy kis kalácsot, cukrot...

A köszöntőben szereplő Andrijásról – névváltozatai hasonló funkciójú énekekben szerte a magyar Alföldön, így Bácskában és Torontálban is előfordulnak – a kutatók úgy vélik, hogy azonos II. András (Endre) királyunkkal, akinek többek között az 1222-ben keletkezett törvénykönyvünket, az Aranybullát köszönhetjük. Pünkösdi köszöntőnk utalásai, motívumai tehát a magyar középkor világában gyökereznek.
Pünkösdi népszokásaink kapcsán azt sem feledhetjük, hogy eleink úgy jó 90-100 évvel ezelőtt ezen a napon is állítottak májfát, amit csak később kereszteltek át májusfára. A kapukat, bejáratokat zöld lombokkal és kerti virágokkal díszítették, de nagy becsben tartották a bodza virágát is, mert szerencsét hozott a házra, s az ősi hiedelem szerint távol tartotta a háztól a boszorkányokat és egyéb rossz lelkeket, ezért aztán a kiskapu kulcslyukából el nem maradhatott.


Hol jársz, hol jársz, nagy Erzsébet asszony?
Ezt a táncos játékot is tavasszal járták. Szereplők: Erzsébet asszony és a táncoló kislányok (fiúk is lehetnek közöttük). A gyerekek körben állva táncoltak és énekeltek, miközben Erzsébet asszony a körön kívül sétált:

Hol jársz, hol jársz, nagy Erzsébet asszony?
Itt járok, ott járok, lányokat keresek,
Szebbiket, jobbikat, karcsú magasabbikat.
A hintóba hat ló legyen,
Mind a hat ló fehír legyen,
Hopsz tilidajlom
Régi régi bocskoros!


A nyulacska icike-picike,
Hegyet-völgyet bejárja, bejárja,
Annak adjuk a leányt, a leányt,
Ki főköti a kardját, a kardját.
Én főkötöm kardomat, kardomat,
Add nekem a lányodat, lányodat,
Ha nem adod lányodat, lányodat,
Elvágom a nyakadat, nyakadat!

Ekkor mondtak egy nevet a jelenlevőké közül, s azt a körön kívül sétáló nagy Erzsébet asszony kivette, majd folytatták elölről a táncot és az éneket mindaddig, amíg a táncosok el nem fogytak.