2024. március 28., csütörtök

Emberi jogi aktivistákat vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában

Hét emberi jogi aktivistát vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában, köztük négy olyan nőt, aki a nők jogaiért és a nők autóvezetési tilalmának eltörléséért kampányolt - adta hírül a szaúdi hírügynökség szombaton.

Az állambiztonsági hatóságok szóvivőjét idézve az SPA szaúdi állami hírügynökség azt írta, hogy a hét ember "gyanús kapcsolatokat tartott fenn külföldiekkel, és a nemzeti és vallási elvek megszegésére szervezkedtek".

A gyanú szerint az aktivisták azon dolgoztak, hogy kormányzati pozícióban lévő embereket nyerjenek meg, emellett anyagi támogatást ajánlottak "ellenséges külföldi elemeknek".

"Az volt a szándékuk, hogy aláássák a királyság biztonságát, stabilitását, társadalmi békéjét és nemzeti egységét" - írta az SPA.

A Szabk című internetes oldal úgy tudja, hogy a gyanúsítottak egyike Ludzsein al-Hatlúl emberi jogi aktivista, aki a nők autóvezetési tilalma elleni kampány egyik vezéralakja volt. Hatlúlt négy éve két hónapig tartották őrizetben Szaúd-Arábiában, mert az Egyesült Arab Emírségekből akart autóval behajtani az országba.

Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol egyelőre törvény tiltja, hogy a nők autót vezessenek. A tilalom június 24-én megszűnik.