2024. április 19., péntek

Vásári pillanatok

Újvidéken javában zajlik a 85. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár. Ilyenkor zsúfolásig megtelik a Master Központ, illetve annak környéke. Az egyik leglátogatottabb újvidéki rendezvénynek számít, amelyen 30 országból 1500 résztvevő mutatja be termékeit, de összesen 60 ország portékáját és szolgáltatásait népszerűsítik. A kiállítás idei partnerországának, Franciaországnak köszönhetően számos újdonsággal, új technológiai megoldással, környezetkímélő módszerrel, a precíziós gazdálkodás számos lehetőségével is megismerkedhetnek az érdeklődők és az ágazat szakemberei. Ebben a pár napban Újvidék mezőgazdasági központtá alakul át. A nemzetközi rendezvénynek köszönhetően a város Vajdaság, Szerbia és Európa egyik fő mezőgazdasági úti céljának számít.

Újságíróként napról napra követem az aktuális eseményeket, amelyekben nincs hiány a kiállításon. Be kell vallanom, és szerintem minden kollégám nevében elmondhatom, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. A helyszínen figyelem a munkatársaimat, akik céltudatosan egyik tanácskozásról a másikra sietnek, a kiállítókkal, az érdeklődőkkel, a mezőgazdasági termelőkkel beszélgetnek.

A Diszkó névre keresztelt szimentáli bika (Fotó: Fehér Ildikó)

A Diszkó névre keresztelt szimentáli bika (Fotó: Fehér Ildikó)

Minden évben hatalmas az érdeklődés. A termelők évről évre visszatérnek a vásárra, akik viszont első alkalommal látogatnak el, azoknak csak ajánlani tudom, hogy először nem árt feltérképezniük a terepet. A termelők naprakészen követik az újdonságokat, a gazdasági fejlődés alakulását. Ez létfontosságú szempontnak számít, ha fel szeretnék venni a versenyt a termelésben. Egyre többen érdeklődnek a biogazdálkodás, a technológiai megoldások, az új termelési ágazatok iránt. A legtöbb embert a mezőgépgyártás újdonságai vonzzák, és a gépeket tekintik meg. A kiállítás kiváló alkalom lehet a kapcsolatépítés szempontjából is.

Az idelátogatók figyelmét minden bizonnyal felkeltik a borsos árú mezőgazdasági gépek. Az idén kiállították a 600 000 eurós Holmer cukorrépaszedő kombájnt, valamint a John Deere traktort, melynek ára 300 000 euró. A kínálat igen gazdag, az árak pedig széles skálán mozognak. A drágább árkategóriájú gépek mellett több kisebbet is felvonultattak az idén, ami a fogyasztóknak már elérhetőbb megoldást jelent. A különféle állami és tartományi támogatásoknak köszönhetően a gazdák bátrabban pályáznak, ezért számukra ez igen hasznos tájékozódási lehetőség, amit a későbbiekben felhasználhatnak.

Emellett igazán érdekes lehet a tenyészállatok kiállítása, amit minden évben megrendeznek. Az idei vásár legnagyobb példánya a Diszkó névre keresztelt szimentáli bika, a súlya 1600 kilogramm. A kínálatnak köszönhetően mindenki, kortól függetlenül, megtalálhatja a számára legérdekesebbet. A vásáron sétálgatva azt állapítottam meg, hogy a gyermekek is különféle, eltérő tartalmak iránt érdeklődnek. Egy kisfiút a „hatalmas” traktorok nyűgözték le, míg egy kislány csillogó szemmel nézte az állatokat.

Az idei kiállítás standjai között sétálva még emotív pillanatok is tetten érhetők voltak. Egy kolléganőm arról számolt be, hogy szinte a könnyeivel küszködött, amikor az egyik gazda a bikaborjúról beszélt. A tenyésztő azt mondta, hogy attól az állattól nem válna meg semennyi pénzért sem, pedig sok érdeklődő kérdezett rá a borjú értékére.

Félretéve az újságírói feladataimat, egyszerű polgárként meg kell említenem, hogy a Master Központtól három percnyi sétára lakom. Ez egyes helyzetekben megkönnyíti a dolgomat, ha kell, villámgyorsan ott tudok lenni a helyszínen. Ezekben a napokban azonban sok türelemre is szükségem van. Igazi tolongás tapasztalható a forgalomban. Ez nem csak a Master Központ környékére jellemző, hiszen ilyenkor mindenki Újvidék felé gravitál. Sofőrként egyáltalán nem olyan egyszerű ilyenkor az élet. Problémát jelent a parkolás, még akkor is, amikor a nap végén a munkából hazafele tartok.