2024. április 19., péntek

A nyáron nagytakarítás és visszaköltözés

Adán rövidesen befejeződik a központi iskolaépület felújítása

A Cseh Károly Általános Iskola központi épületének teljes felújítása tavaly augusztusban kezdődött el, és a nyár végéig befejeződik. A szerb kormány csaknem 100 millió dináros támogatásából valósul meg a renoválás, amely felöleli a központi iskolaépület mindhárom épületszárnyának a felújítását az alaptól a tetőig. Továbbá 6 millió dináros tartományi és önkormányzati támogatásból korszerű LED-világítást szerelnek fel az újabb építésű szárnyakban is.

A nyár végéig befejeződik az iskolaépület felújítása (Csincsik Zsolt felvétele)

A nyár végéig befejeződik az iskolaépület felújítása (Csincsik Zsolt felvétele)

Maksó Éva iskolaigazgató elmondta, hogy most már kifelé haladnak a munkálatokból, és az épület homlokzati felújítása néhány héten belül befejeződik: – A kivitelező cég belső munkálatokat illetően azt ígérte, hogy június elejéig az összes padló- és falburkoló kerámiát felrakja. Ezzel párhuzamosan folyik a vizesblokkok, a vécék és mosdók felszerelése, valamint a régi bejárat újravakolása és a gipszminták felvitele. Azt ígérték, hogy május végére a régi épületet olyan állapotba hozzák, hogy ott elkezdhetünk takarítani. Az osztályok tulajdonképpen készen vannak, még a folyosókat és vizesblokkokat kell elkészíteni – magyarázta Maksó Éva. – Emellett Ada község önkormányzatával közösen pályáztunk a tartományi energetikai titkárságnál az épület energiatakarékos megvilágítására. A két újabb szárnyba is megpályáztuk a LED-világítótestek felszerelését. A beruházásra a tartományi titkárságtól csaknem 4 millió dinár támogatást nyertünk, és ehhez a helyi önkormányzat valamivel több mint 2 millió dinárral járult hozzá. Ez társfinanszírozású pályázat, amihez szükséges volt a helyi önkormányzat hatékony támogatására, amit megkaptunk. A beruházásnak köszönhetően ugyanolyan LED-égők lesznek felszerelve a folyosókon és az osztályokban is, mint a régi épületszárnyban. Az energiatakarékos égők felszerelése egyidejűleg zajlik a renoválási munkálatokkal, és azzal együtt fejeződik be. Az biztos, hogy ez jelentős energiamegtakarítást eredményez, ami nagyon fontos a fenntartó helyi önkormányzatnak. Ezt elmondhatjuk a hőszigetelésre is. Azzal, hogy a külső falakra felkerült egy kőgyapot-szigetelés, az iskolának jelentősen csökkenni fog a fűtési költsége, ami szintén nagy megtakarítást jelent – közölte az iskolaigazgató.

Maksó Évától megtudtuk, hogy a renoválás során a központi iskolaépületen kicserélték a külső és belső nyílászárókat, a teljes kerámiaborítást, bemeszelték az épületet és a régi szárnyban felújították a padlót. A régi épületben lecserélték a radiátorokat, az újabb szárnyban csak azokat, amelyeknél ez szükséges volt, valamint teljesen átvizsgálták a fűtési rendszert, amit szétválasztottak, így külön is fűthetők a szárnyak. Az újabb épületeken lecserélték a tetőfedőt, és részben kicserélték a tetőszerkezetet. Az épület víz- és szennycsatorna-hálózatát teljesen felújították, valamint a régi szárnyon, ahol eddig nem volt, most vizesblokkokat építettek, illetve az intézmény megközelíthető lesz kerekes székkel is.

Az iskolaigazgató megjegyezte, hogy a felújítás nem foglalja magába az iskolakonyhát. Az oktatási minisztériumnak viszont jelezték, hogy a jövőben szeretnék felújítani a konyhát a diákétkeztetés érdekében, mert erre egyre nagyobb igény mutatkozik. Emellett az iskola már működteti a napközi otthont, ahova továbbra is várják a diákokat. Kiemelte, hogy folyik a tervek kidolgozása az udvar felújítására, ahol a teljes vízvezeték- és szennyvízhálózatot is fel kell újítani. Továbbá hamarosan lebontják a Dimitrije Tucović utca felöli épületszárnyat, ami rossz állapotban van, és átvezeti a nedvességet a felújított épületre. A központi épületben ezek után már csak a tornaterem felújítása maradt hátra, amire pályázatok révén igyekeznek forrást találni. A felújításhoz már megvan a terv, amelynek a kidolgozását közösen finanszírozta a Tartományi Oktatási Titkárság és az adai önkormányzat.

– Nehéz nyarunk lesz, mert költözünk vissza az épületbe. A takarítás után mindenképpen szeretnénk támaszkodni a szülői segítségre. Nagyon jó szülői közösségünk van Adán, többször segítettek már az iskolának. Ezért az osztályok visszaköltöztetésénél szeretnénk az erős férfikezekre támaszkodni, úgyhogy az apukákat szeretettel várjuk visszahordani az asztalokat, a székeket és minden egyebet. Szeptembertől már biztosan a központi iskolaépületbe kezdik meg a tanévet azok a diákok, akik oda iratkoztak be. A baraparti iskolát pedig továbbra is ugyanúgy használjuk, mint eddig.