2024. március 19., kedd
A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (1.)

Év, amely megváltoztatta világunkat

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt Az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

A hétköznapok visszavágása, a megrázkódtatást megnyugvásnak kell követnie, csak Mao Ce-tung hihette, hogy a  „permanens forradalom” lehetséges, a forradalmi lelkesedés örökké tarhat. Az életben mindig mindennek vissza kell zökkenie a normális, hétköznapi kerékvágásba. Ez azonban a forradalom lényegén nem változtat.

A francai forradalom, „minden forradalom atyamestere” végül Napóleon uralmába torkollt, sőt még a királyság is visszatért. Ez azonban semmit sem változtathat azon, hogy a forradalom kitörésének napja a franciák nemzeti ünnepe legyen. Annak tudatában, hogy bármi lett is a forradalom kimenetele, az életünket változtatta meg, irányt szabott mindennek, ami később történt. Mi, magyarok ezt nagyon jól tudjuk. Két forradalmunkat is leverte az idegen túlerő, először az orosz kozákok, másodszor az orosz tankok. De mégis ünnepeknek tartjuk mind a kettőnek a kezdetét. Mert mind a kettő lényegesen formálta életünket, hatással volt minden további történésre.

Az 1968-as francia forradalom sem kivétel ebből a szempontból. Pedig három szempontból is különbőzik a többi forradalomtól. Az első: nem letörés vagy valamilyen formájú rémuralom lett a vége (hiába istenítik a franciák Napóleont, uralma szörnyűség volt: a lakossság számához visszonyítva  százalékban nagyobb vérveszteséget okozott a nemzetnek, mint a két világháború együtesen, és Sztálin is a világban legnsgyobb fordulatot hózó októberi forradalom terméke), hanem önmagától elhalt. A forradalom csúcspontján 800 ezer ember tüntetett De Gaulle ellen és alig két hétre rá egymillió tüntetett mellette. Mert időközben Párizsban egy hétig nem hordták ki a szemetet, és a franciáknak hirtelen elegük lett a forradalamból.

A másik két különbség közül az egyik: az emberi történelem első olyan forradalma, amely majdnem az egész világon végigsöpört. 1848 is fútótűzszerűen terjedt, de hatása csak Európa néhány városára korlátozódott. Az októberi forradalom európai történések része volt, és Oroszország kiterjedése miatt jutott el Ázsiába, de nemzetközi hatása csak jóval később kezdett érződni. Az 1968-as francia forradalom azonban része volt egy majdnem az egész világra kiterjedő, különbőző formában jelentkező forradalmi hangulatnak. (Ezt már érzékeltetni próbáljuk azzal, hogy hozzuk a Magyar Szóban akkor a lengyelországi eseményekről közölt különtudósítást. Mert ne feledjük: a csehszlovák tavasz és Csehszlovákia megszállása is 1968-ban volt. És közlünk egy részletet abból is, hogy lapunk napokon át megpróbálta összefoglalni a világszerte történteket.)

Végül a harmadik különség, hogy ez a forradalom nem társadalmi rendszert, politikai helyzetet akart megváltoztani, hanem magát az ember mindennapi életét, tudatának állapotát, erkölcsi és politikai hozzáállását. Ahogy a L’Express c. francia hetilap mondja: Év, amely megváltoztatta világunkat.  Ezzel kapcsolatban megpróbáljuk összfoglalni az eseményeket, és egyben érzékeltetni szeretnénk azt is, lapunk hogyan foglalkozott akkor az eseményekkel.

A FORRADALOM ÉS ÉN 

Én úgy kerülök ebbe a keretbe, hogy ott voltam a forradalom egyik részén, sajnos már a zárószakaszán, és tudósítottam a lapot a forradalmat lezáró parlamenti választásokról. Azért csak a zárószakaszról, mert Franciaország megbénulása miatt én nem tudtam előbb Párizsba jutni. Készülődni csak akkor kezdtem, amikor már látszott, hogy itt világrengető dologról van szó. Még itthon, a Magyar Szóban összefoglaltam az eseményeket (ezt is átvesszük), és Belgrádban beszálltam a párizsi végállomást jelző szerelvénybe. (Akkor még nem utaztunk repülőgépen.) Éjfélkor kidobtak Milánóban, hogy ez a fülke nem megy tovább.

Az állomás közelében találtam egy szállodát, és néhány napot töltöttem Milánóban. Ifjúsági megmozdulások ott is voltak, tehát én arról is tudósítottam lapunkat. (Ezt is átvesszük.) De tudtam, hogy nekem Párizsba kell jutnom, és néhány nap után ismét beültem a Párizsba irányuló fülkébe. Akkor pedig – szintén éjfélkor – kidobtak Lausanne-ban. Ott már nem sokáig maradtam, mert Svájc pokolian drága volt már akkor, hanem ismét beültem a vonatba, hogy legalább a határra jussak el, onnan már akár gyalog is átmegyek. A már megszokott időpontban, éjfélkor kidobtak Valorbe határállomáson. Ott már szállodát sem kerestem, ott aludtam a pályaudvaron, azzal, hogy reggel majd csak lesz valahogy.

És szerencsém volt. Másnap reggel a váróterembe benézett egy francia taxisofőr, aki benzinért átjárt Svájcba. Biztosan volt már máskor is ilyen utasa. Így jutottam én Pontarlier francia határvároskába. Ott néhány napot turistálkodtam, és kijártam a vasútállomásra, hogy mennek-e már a vonatok. És a sztrájk feloldása után csodálva láttam, milyen tökélyre képesek a vasutasok. Olyannnyira eltorlaszolták a vágányokat, hogy nem volt a világnak az katonasága, amely az ő segítségük nélkül beindíthatta volna a forgalmat. Nekik is két nap ide-oda tologatásba telt, amíg szabaddá tették a vágányokat. Ezután jutottam én majdnem a lépcsőn, mindjárt az ajtó mellett állva az első, túlzsúfolt vonaton Párizsba. Ott a sztrájk már véget ért. De a fiatalok még tartották a Sorbonne-t meg az Odeont, ahol éjjel-nappal folyt a vita, énekeltek, színdarabokat adtak elő, sorra jöttek a zenekarok, és csókolóztak a fiatal párok.