2024. április 19., péntek

A vizek védelmezőjének ünnepe Bezdánban

Bezdánban évente megünneplik Nepomuki Szent Jánosnak, a folyók, hidak, hajósok, halászok védőszentjének napját.

Május 16-án a helyi Szent Simon és Júdás Tádé apostol katolikus templomban a ft. Zélity Mihály plébános által celebrált szentmisével vette kezdetét az ünnep. Onnan a hívek, az emlékezők átvonultak Nepomuki Szent János szobrához. Imát mondtak, és Mátyus Erzsébetnek, a helyi közösség tanácselnökének köszöntője hangzott el. A tanácselnök asszony virágot helyezett el a vízi emberek által nagyra becsült szent szobránál. A bezdáni kajakklub tagjai mécsessel díszített koszorút húztak a kajakklub felől a Duna irányába, vagyis felelevenítették a ,,Jánoskázás” hagyományát.
A népes ünneplő közösséget a helyi közösség vendégelte meg, állófogadás formájában.