2024. március 29., péntek

A polgárok előtt a fejlesztési stratégia

A magyarkanizsai község stratégiai tervének fejlesztése és felülvizsgálata zajlik napjainkban. Abban az időben ugyanis, amikor elfogadták a fejlesztési stratégiát, megfelelt az igényeknek, de azóta változtak a prioritások, hogy mi a legfontosabb a közösség szempontjából, ezenkívül  újabb projektumok szükségessége is felmerült. A község szakemberei településről településre járva ismertetik a stratégiai tervet lakossági összejövetel keretében, s miután elmondják a legfontosabb tudnivalókat, várják a polgárok hozzászólásait, mert a helybeliek tudják a legjobban, mire van szükségük, hogy egy-egy probléma megoldásával vagy éppen fejlesztéssel élhetőbbé tegyék a mindennapokat. Kedden Oromra és Oromhegyesre látogatott el Vadász Kávai Piroska, az önkormányzat gazdasági szakosztályának önálló szaktanácsadója, aki ismertette a fejlesztéseket, és Nyilas Leonov Anita, a községi tanács kultúrával és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja, aki a feltett kérdésekre válaszolt. Minden előterjesztést és javaslatot, amit a polgárok felvetettek, továbbítanak az illetékeseknek. Nyilas Leonov Anita lapunknak elmondta: arra törekszenek, hogy megismertessék a helyi közösségeket a munkaváltozattal, és várják az ötleteket, minden olyan felvetést, ami még beépíthető a tervbe a képviselő-testületi elfogadás előtt.

– Számunkra nagyon fontos, hogy a községi vezetés jól együttműködjön a helyi közösségekkel, hogy meghallgassuk és együtt megvalósítsuk a kezdeményezéseket, mivel a községi költségvetésben már a projektumalapú finanszírozás az alap, oda is be kell kerülniük azoknak az ötleteknek, amelyeket a közeljövőben meg kell valósítani – hangsúlyozta a tanácstag.

Vadász Kávai Piroska mindkét településen elmondta, hogy a cselekvési tervet frissíteni fogják újraértékeléssel. Ennek indokoltsága a makrogazdasági feltételek, a pénzügyi források változása, továbbá a kőolajjáradék csökkenése, de az elvándorlás is. Céljuk egy olyan újragondolt stratégiai dokumentum megfogalmazása, amely alkalmazkodik a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekhez, és a meglévő erőforrások mozgósításával egy hatékony irányvonalat jelöl ki.

– A versenyképes idegenforgalom, a közműfejlesztések, a mezőgazdaság korszerűsítése, új munkahelyek teremtése, az energiahatékonyság, a lakókörülmények, renoválások lehetősége és a közszolgálatok korszerűsítése az, aminek még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell kapnia. Erősségeink a földrajzi fekvés, a természeti kincsek, a hagyomány és a munkaszokások megléte,  nagy gondot jelent viszonta szakemberhiány, az elvándorlás.

Oromon olyan fölvetések hangzottak el, amelyek a közműfejlesztésre és a munkahelyteremtésre vonatkoztak. A felszólalók az Orom–Csantavér és a Szabadka–Zenta, Oromot is érintő útvonal kiépítésének a szükségességére hívták föl a figyelmet, továbbá az Oromot Velebittel összekötő szakaszra is kitértek, ami turisztikai szempontból is fontos lehet. A duális képzést is fontosnak tartották, ami megoldást jelenthetne a szakemberhiányra. Fölvetődött, hogy az idősebb egyéneknek is nagyobb szükségük lenne munkalehetőségekre, nem csak a fiatalok támogatására kellene figyelni. Oromon az eddigi tervek szerint a malom és a környéke élvez elsőbbséget a fejlesztés terén, ezt a hallgatóság is dicséretesnek ítélte meg.

Az oromhegyesiek örömmel fogadták a Csákó-halom szépítését, emlékpark létesítését, de kitértek a 2014 óta húzódó utcajavításokra is, amit minél előbb véghez kellene már vinni. Szükségesnek ítélik meg az ott élők a temető és az egészségház fölújítását, de a terelőút kiépítését is, valamint hangot adtak annak az aggodalmuknak, hogy a kőolajat szállító teherjárművek tönkreteszik az utakat, erre is szeretnének megoldást találni, továbbá az iskolaépület rendbetételével kapcsolatban is adódtak kérdések.