2024. március 28., csütörtök

Kelemen Hunor szerint az erdélyi románok ma már nyitottabbak

Huszonnyolc évvel a rendszerváltozás után az erdélyi románok már nyitottabbak a magyarok és a kisebbségek irányába, mint korábban – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ma Marosvásárhelyen.

A helyi Bernády György Közművelődési Alapítvány évente megtartott kisebbségi szemináriumán, amelynek idei központi témája a Nagy-Románia megalakulásának centenáriumi éve volt, az RMDSZ elnöke elmondta: nem hiszi, hogy megoldódnak Románia problémái pusztán gazdasági növekedéssel vagy modernizálással, jövőkép és őszinte beszéd hiányában nem lehet fejlődni – idézte a politikust az RMDSZ tájékoztató hírlevele.

Rámutatott: Romániában nem létezik hosszú távú tervezés és a román–magyar kapcsolatok rendezésére sincs terve Bukarestnek. Kifejtette: nem igaz a bukaresti diplomácia azon állítása, hogy modellértékű a kisebbségvédelem Romániában. Ez csakis akkor válik igazsággá, ha maguk a kisebbségi közösségek állítják.

„Ha igaz lenne a román diplomácia állítása, akkor miért gátolja Románia a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, miért akarnak felszámolni egy magyar iskolát?” – mondta.