Ki vezethet művelődési intézményt?

Vita a hulladékgazdálkodási tervről, a Lifka Sándor Art mozi igazgatójának kinevezéséről és az Exspecto idei programjáról – Döntöttek a Bodrogvári Ferenc-díjakról

B.em

2018. május 16., 17:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szabadkai városi képviselő-testület szerdán tartotta meg sorrendben 15. rendes ülését, amelyen a 67 tagú testület 54 tagja vett részt, és amelynek napirendjén 17 napirendi pont szerepelt. A legnagyobb vitát Szabadka Városnak a 2018–2028-as időszakra vonatkozó hulladékgazdálkodási terve, a Lifka Sándor Art mozi igazgatójának kinevezése, illetve az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány 2018. évi működési programja váltotta ki.

Mint ismeretes, Szabadka Város, illetve további hat község (Topolya, Kishegyes, Zenta, Csóka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa) közös hulladékgazdálkodási régióhoz tartozik, amelynek hulladékgazdálkodásáról az elkövetkező időszakban a Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. dönt. A témával kapcsolatban mind az ellenzék, mind pedig a hatalmi koalíció tagjai felszólaltak. Az ellenzék kifogásolta, hogy a tervezetben nem szerepel az, hogy a felhasználóknak, tehát az említett községek lakosainak a jövőben mennyit kell fizetniük a hulladékszállításért, illetve az is kritikaként merült fel, hogy az Orom és Békova közötti regionális hulladéktároló kiépítése késik. Utóbbira a hatalmon lévők azt a választ adták, hogy annak kiépítésére az Európai Unió kötött szerződést, így az az ő illetékességükbe tartozik, másrészt arról is beszéltek, hogy a jövőben az állampolgárok feladata, hogy szelektálják a háztartási hulladékot, és a polgárok részéről ehhez szükség van a környezettudatos gondolkodásmódra, viszont ezt megelőzően a helyi önkormányzatnak is lépéseket kell tennie ez irányba.

(Fotó: Benedek Miklós)

Szabadka első állandó jellegű moziját Lifka Sándor hozta létre 1911-ben. Ezen intézmény szerves folytatásának tekinthető a 2005-ben megalakult Lifka Sándor Art mozi, amely az azóta eltelt időszakban változatos és minőségi programjának, és széles kínálatának köszönhetően a város fontos kulturális csomópontjává vált. Az Art moziban a kortárs filmek mellett nagy szerepet kap a filmtörténet, illetve egyéb művészeti ágak is otthonra találtak benne. Éppen ezen okból kifolyólag a vezetőjének megválasztása is rendkívül nagy jelentőséggel bír. Az intézményt megbízott igazgatóként az elmúlt egy év során Gordana Guberinić irányította. Az igazgató posztjára kiírt pályázatra Guberinić mellett Gordana Vukov Ciganjik jelentkezett. Az alapító, az intézmény működésében érdekelt nemzeti tanácsok jóváhagyásával a közgazdász végzettségű Guberinićet javasolta az igazgatói posztra, viszont az ellenzék részéről számos kritika érkezett a választással kapcsolatban. Az ellenzéki felszólalók nehezményezték, hogy olyan személy kerül egy kulturális intézmény élére, akinek nincs művészeti végzettsége, nem beszél magyarul, illetve hogy a kultúra területén csupán annyi munkatapasztalattal rendelkezik, amennyit megbízott igazgatóként eltöltött az intézmény élén. Đorđija Aksentijević újságírói kérdésre elmondta:

– Nemcsak az új igazgató személyével van gondunk, hanem az intézmény igazgatóbizottságának választásával. Az indoklás, miszerint Guberinić megfelel a kritériumoknak, nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a közelmúltban megváltoztatták az intézmény statútumát. A hatalmi koalíció tagjai elfelejtik vagy nem veszik figyelembe, hogy a művelődési intézmények működése nem feltétlenül a profitról szól – mondta a képviselő.

A hatalmi koalíció részéről Veljko Vojnić nyilatkozott a médiának:

– A világ minden táján találunk arra példát, hogy gazdasági szakemberek sikerrel vezetnek elismert művelődési intézményeket. Nem lehet kizáró ok, hogy valaki nem rendelkezik művészi végzettséggel. A jelölt az elmúlt évben bebizonyította, hogy rendelkezik az intézmény vezetéséhez szükséges képességekkel – nyilatkozta Vojnić, aki arra is kitért, hogy az Art mozi statútumának megváltoztatása az intézmény belügye.

Az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány elsősorban a város polgáraira fókuszál, és többek között drogprevencióval is foglalkozik. Ennek egyik eleme volt a Metamorphozis – a drog című kiállítás, amelyet az elmúlt évek során több ezren tekintettek meg. Ezen kiállítás az Exspecto idei évi terveiben nem szerepel. Mindez alapot adott a Vajdasági Magyar Szövetség és a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselői csoport tagjainak vitájához, amely időnként személyeskedéstől sem volt mentes. A vita során többek között felszólalt Szabadka alpolgármestere, Horvát Tímea is, aki arra emlékeztette az ellenzék képviselőit, köztük Maglai Jenőt, hogy a kiállítást az elmúlt egy évben jogtalanul használták, és ezzel megkárosították annak alkotóit, akik kártérítésre is jogosultak.

A képviselő-testület elfogadta Szabadka Város címeket és elismeréseket odaítélő bizottságának javaslatát, miszerint az idei Bodrogvári Ferenc-díjat Brenner János magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak, Berta Sonja tamburatanárnak és Idić Miroslav harmonikatanárnak adományozzák.

Az ülés során emellett döntöttek többek között az Orom–Csík–Krivaja csatorna második szakasza, a Szabadka Város területén levő Tisza–Palics öntözőrendszer részletes szabályozási tervének meghozataláról, a kéményseprői szolgáltatások végzéséről, illetve a Parking Kommunális Közvállalat Szabadka alapító okiratának módosításáról.

Végezetül azt is el kell mondani, hogy a képviselő-testületi ülésen részt vett a helybeli Egészségügyi Középiskola diákjainak egy csoportja.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap