2024. március 29., péntek

Vajdaság európai mezőgazdasági központ

A külföldi befektetők idevonzása az egyik kulcsa a problémák megoldásának

A 85. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron tett látogatást tegnap Ana Brnabić miniszterelnök és Igor Mirović tartományi kormányfő az újvidéki városi tisztségviselőkkel karöltve. A vásári körséta során megtekintették többek között a franciaországi, spanyolországi, tuniszi, fehéroroszországi és a hazai vállalatok standjait.

Ana Brnabić gratulált a tartományi kormánynak, a városi képviselőknek és a mezőgazdasági vásár vezetőinek a sikeres rendezvény megrendezéséért. Nyilatkozatában kiemelte, hogy a nemzetközi szintű rendezvény révén a város, a tartomány, valamint az állam Európa egyik mezőgazdasági központjának nevezhető.

– Szívmelengető érzés, hogy mindez nem csupán a hazai és a regionális gazdasági színteret képviseli, hanem nemzetközi szinten történik. Mindezzel Újvidék, Vajdaság és Szerbia egyik európai mezőgazdasági központjaként pozicionálja magát. Úgy látom, hogy a mezőgazdasági minisztérium jelenleg rendkívül jó stratégiával rendelkezik, szisztematikus módon gondolkodik a hazai mezőgazdaságról. A megfelelő úton haladunk, ezen az úton azonban számos probléma is rejlik, és hatalmas mennyiségű befektetésekre lesz szükség a jövőben – mondta Ana Brnabić.

Spontán pillanat: egy látogató köszönti a miniszterelnököt (Fotó: Dávid Csilla)

Spontán pillanat: egy látogató köszönti a miniszterelnököt (Fotó: Dávid Csilla)

Két dologgal kapcsolatban azonban aggodalmát fejezte ki a miniszterelnök. Az egyik az élelmiszeripar, amely, mint kiemelte, a hazai mezőgazdasági lehetőségek tükrében nincs megfelelőképpen kihasználva. Nem járul hozzá kellőképpen a hazai társadalmi össztermék növekedéséhez, vagyis az ország gazdasági fejlődéséhez – hangsúlyozta Ana Brnabić, és rámutatott arra is, hogy továbbra is hiányoznak a fiatal termelők az országban.

– A második problémát jelentő tény a fiatal mezőgazdászok hiánya, de örömmel tölt el, hogy tavaly mintegy 670 fiatal termelő jutott 10 ezer euró értékű támogatáshoz. A megoldásra váró problémákon az elkövetkezőkben teljes erőbevetéssel fogunk dolgozni – hangsúlyozta Ana Brnabić. Hozzátette, hogy a külföldi befektetők idevonzása az egyik kulcsa a problémák megoldásának.

Igor Mirović tartományi kormányfő elmondta, hogy több mint hatvan ország vesz részt az idei mezőgazdasági vásáron. Mindez főképp a hazai mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről tanúskodik, valamint arról ad képet, hogy a szerb kormány és a tartományi kormány, valamint a többi illetékes szerv is azon fáradozik, hogy a mezőgazdasági feltételek javuljanak az országban. Hozzátette, hogy – mezőgazdasági minisztériummal való kiváló együttműködésnek köszönhetően – jelenleg az öntözőrendszerek terén történő befektetéseket, valamint a külföldi befektetők idevonzását helyezik a középpontba. Hangsúlyozta, hogy minden olyan elem jelen van, amely optimizmusra ad okot, a fejlődési folyamat azonban nem állhat le a következő években sem.

Különösen jó hírekkel szolgálnak a hazai vállalatok – emelte ki Igor Mirović – ezek közül a hazai eredetű, külföldi tőkével rendelkező IMT traktorgyártó cég a jövőben folytatni fogja tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a régi cégek újbóli fejlődésének még számos példája van, s mindez annak a jele, hogy a szerb gazdaság a fejlődés útján halad – állapította meg Igor Mirović.

Ana Brnabić elmondta, hogy számára az egyik legfontosabb tényező, hogy az idei mezőgazdasági vásáron újra megjelent a hazai IMT traktormárka. Kiemelte, hogy azon fognak munkálkodni, hogy az év végégig ismét megkezdődjön az IMT traktorok gyártása Szerbiában.