2024. április 20., szombat
MAGVETŐ-FŐNYEREMÉNY

Sírt, amikor megtudta

A zentai Csontos Ilonáé a háromfogú talajlazító

Nyertesünk nagyon szereti Magvető mellékletünket, és minden számát megveszi. A lányával földműveléssel foglalkoznak, így a talajlazító a legjobb ajándék. Amikor közölték vele, hogy az övé a fődíj, örömében elsírta magát.

Tegnap meglátogattuk Csontos Ilonát, aki nem sokkal előtte tudta meg, hogy ő lett a Magvető mellékletünk nyereményjátékának fődíjasa. Elmondása szerint amikor Varjú Márta, lapunk főszerkesztője elmondta neki a jó hírt, sírva fakadt, ugyanis ilyen boldogság már régen nem érte:

Csontos Ilona és lánya, Erika, együtt művelik a földeket (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Csontos Ilona és lánya, Erika, együtt művelik a földeket (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

– Nagyon sokszor küldtem már be szelvényt, de még soha semmit nem nyertem. A Magvetőt a kezdetek óta olvasom, és nem vagyok ugyan előfizető, de minden kedden megveszem. Nagyon szeretem a benne található írásokat, legyen szó földművelésről, állattenyésztésről, növénytermesztésről. A lányommal földműveléssel foglalkozunk, a férjem hat éve halt meg, így minden gépesítés jól jön, és talajlazítónk éppen nincs. Biztosan hasznos lesz, aratás után fel tudjuk majd lazítani vele a földet, hogy a nedvesség jobban bejusson – magyarázta Ilona meghatódottan.

Az asszony azt is elmesélte, hogy 4,5 hektár földön gazdálkodnak, a gépeket a lánya, Erika hajtja, és ha nincs valamilyen munkagépük, azt kölcsön szokták kérni. Elmondta továbbá azt is, hogy régebben állatokat is tartottak, de azzal felhagytak:

– Máskor disznókat is tartottunk, meg egy időben bikákat is neveltük, de nekünk, nőknek, nehéz az a munka. Kitakarítani mi is ki tudjuk az aljukat, de azért a bikázás valahogy férfimunka. A kupecekkel se szívesen alkudoztunk, mindig úgy éreztük, hogy nem vesznek bennünket elég komolyan, így maradt a földművelés. Kisnyugdíjas vagyok, a lányom pedig nincs munkaviszonyban, így nagyon kell az a pénz, amit a búzáért, napraforgóért, heréért kapunk.

Ilona egyébként mindent el szeret olvasni a Magyar Szóban. A Magvető a kedvence, de rendszeresen megveszik a csütörtöki és a szombati számot is:

– Mi a Magyar Szóból informálódunk, jobban szeretjük, mint a televíziót. Ha hazahozom az újságot, leülök a konyhában, és míg az egészet át nem olvasom, nem is mozdulok onnan. Sok érdekes olvasmányt találok benne, úgyhogy továbbra is venni fogjuk. Kimondottan örülök a nyereménynek, mert már annyiszor próbálkoztam szelvény beküldésével, hogy megérdemlek egy kis ajándékot – mondta nevetve, ugyanakkor szerényen Ilona.