2024. április 20., szombat

Kajafesztivál a Szabadság téren

A Danubius Food Planet elnevezésű kajafesztivál pénteken nyílt meg. Ez a második ilyen esemény ezen a helyszínen.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Az idén 23 ország nagykövetségének dolgozói mutatják be nemzeti főztjeiket, ízeiket, a rendezvény tehát 23 napig tart, mindennap egy-egy ország ételkülönlegességeit kóstolhatjuk meg.

A kajafesztivál megnyitója lényegében az újvidéki fesztiválidény kezdetét jelentette. Városunk egyre inkább a turisták célpontjává válik többek között ennek az idegenforgalmi ágazatnak köszönhetően. Az idén az év első négy hónapjában 37 százalékkal több vendégéjszakát jegyeztek mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A gasztroeseményt az idén is a Color Media Communications, a Ninamedia, a Subsidium és a HBO Color Media Events szervezi, melynek tavaly is nagy sikere volt. Az idén a kuglófmakett a vajdasági konyhát jelképezi, a Danubius tésztagyár, mint fővédnök az idén ünnepli létezésének 100. évfordulóját. A látogatókat 18 órától fogadják, a magyar előjelű standoknál kürtőskalácsot, fánkot, lángost és sült kolbászt vehetünk.