2024. március 28., csütörtök

Biciklire fel!

Kerékpározást népszerűsítő verseny eredményhirdetése a Politechnikai Iskolában

Kedden hirdették ki A kerékpár cool elnevezésű fogalmazás-, rajz- és fotóverseny eredményét a Politechnikai Iskolában. A megmérettetésen általános iskolás diákok vehettek részt, de érkeztek munkák a Piazza Italia olasz kulturális központból és a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskolából, valamint a házigazda iskola is képviseltette magát a versenyen.

Iso Planić és Diana Krtinić a nyertes diákokkal (Fotó: Patyi Szilárd)

Iso Planić és Diana Krtinić a nyertes diákokkal (Fotó: Patyi Szilárd)

– A kerékpár cool elnevezésű versenyt másodszor szervezzük meg iskolánkba. Az elmúlt évben azért indítottuk el ezt a rendezvényt, mert 2017-ben ünnepeltük a kétszázadik évfordulóját annak, hogy az a különös báró Mannheimben elkészített egy szerkezetet, amit ma kerékpárként ismerünk. Ebben az évben 150 munka érkezett, tíz általános iskolából – nyilatkozta lapunknak Iso Planić, az iskola igazgatója.

A verseny ötletgazdája Diana Krtinić szerb nyelv és irodalomtanár, aki elmondta, hogy a versennyel a kerékpározást szeretné népszerűsíteni a diákok körében, mert szerinte Szabadka nagyon jó környezet az ilyen fajta közlekedés számára.

A kiállított pályamunkák (Fotó: Patyi Szilárd)

A kiállított pályamunkák (Fotó: Patyi Szilárd)

– A Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola negyedik osztályába járok. Egy hegyen kerékpározó embert rajzoltam le. Sokat nézem a kerékpárversenyeket, innen merítettem az ihletet. Én is sportolok és nagyon szeretek kerékpározni – mondta Kuti Lili, a verseny egyik résztvevője.

Az eredményhirdetésen fogalmazás, rajz és fotó kategóriában díjazták a legszebb három munkát. A helyezést elért diákokat oklevelekkel és kerékpározáshoz szükséges felszereléseket tartalmazó ajándékcsomagokkal díjazták a szervezők.