FANTAST 2018

Zeneverseny a kastélyban

feró

2018. május 15., 12:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A csodálatos helyszín egyre több versenyzőt vonz Óbecsére

A csodálatos helyszín egyre több versenyzőt vonz Óbecsére

Tegnap kezdetét vette az Óbecse melletti Dunđerski-kastélyban a Fantast 2018 zeneverseny. Az első versenynap után este a Szabadkai Zeneiskola szimfonikus zenekara adott koncertet a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Az óbecsei Petar Konjović Zeneiskola által szervezett rendezvényre rekordszámú kis muzsikus jelentkezett: a versenyen 67 város 76 iskolájának 584 tanulója vesz az idén részt, akik kilenc országból – köztük Oroszországból és Norvégiában is – érkeznek.
A hetedik alkalommal sorra kerülő zeneverseny 11 napig tart majd, és az idén először a zongoristák, a hegedűsök, a tamburások, a gitárosok és a harmonikások mellett a csellósok is összemérik tehetségüket Óbecsén. A verseny becsült költsége 1,2 millió dinárt tesz ki, és a kiadásokat a szűkös, mindössze 50 ezer dináros önkormányzati támogatás mellett elsősorban a nevezési díjakból, szponzori támogatásokból és pályázati pénzekből fedezik a szervezők.
A kastély kapui a május 24-éig tartó verseny ideje alatt mindenki előtt nyitva állnak. Azok, akik szeretnék hallani a tehetséges fiatal zenészeket, a zeneiskola honlapján tájékozódhatnak a pontos programról.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap