2024. március 19., kedd
A PÁRIZSI MEGMOZDULÁS ÉVFORDULÓJA (3.)

Lázadnak a lengyelek

Életünket, társadalmunkat és történelmünket a forradalmak formálják. És nincs vesztes forradalom. Leverhetik, de anélkül is minden világokat megmozgató, tabukat döntő nagy megmozdulást természetszerűen követ. Ilyen volt Az 1968-as francia forradalom is. Folytatásos tárcánkban erről a nagy eseményről szólunk.

Az év forradalmi hangulata nem kerülte el a Szovjetunióhoz tartozó világot sem. Ne feledjük el 1968-ban volt a „prágai tavasz” is, amelynek Csehszlovákia szovjet megszállása vetett véget, mintahogyan a magyar 1656-os forradalom előfutára is Lengyelországban zajlott le. Az év hangulatának érzékeltetésére átvettük a Magyar Szó május elsejei számában megjelent varsói telefonjelentést. Bogdánfi Sándor írta.

Emberemlékezet óta nem volt olyan hőség Lengyelországban mint ezen a tavaszon, amikor a politikai légkör is immár két hónapja izzásig forrósodott. A politikai légkör hőmérőjén a higanyszálat Adam Miczkiewicz, a 113 éve halott író szökkentette fel, de szerepe volt ebben néhány élő írónak és néhány élő politikusnak is. Mint ismeretes, Miczkiewicz színdarabját betiltotta a cenzúra azzal az indoklással, hogy a reakciós elemek szovjetellenes tüntetéseket rendeznek az előadásokon. Ezután került sor a diáktüntetésekre Varsóban és még néhány lengyel városban. A tüntetések szocialista, demokratikus jelszavakkal kezdődtek, a cenzúra megszüntetését, szabadsajtót követeltek, de a milíciával való összeütközés során Varsóban elhangzottak tilos jelszavak is, a milíciát gestapósoknak nevezték egyes tüntetők stb.

A tüntetéseket szigorú intézkedésekkel megfékezték a hatóságok. A Varsói Egyetem bejáratánál ma egy vörös karszalagos egyetemista és egy piros-fehér karszalagos munkás igazoltatja a diákokat. Csak azt engedik be, akit az újabb beiratkozás során leigazoltak és újra felvettek az egyetemre. A napokban röplapokat osztottak a Műszaki Egyetemen, gyűlésre szólítva a diákokat, de a felhívásnak nem volt visszhangja.

Külsőleg tehát nyugalom van Varsóban, de a Lengyel Munkáspárt irodáiban lázas munka folyik. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a párt gyökeres átszervezés előtt áll. A jelek szerint titokban már régen tart ez a folyamat, de a márciusi események meggyorsították és a nyilvánosság elé tárták az eddig bizalmasan kezelt tevékenység céljait is. – Lényegében arról van szó – mondják a Lengyel Munkáspárt vezetői –, hogy a párt igyekszik eltávolítani a vezető közéleti tisztségekből azokat, akik nem lengyel, hanem idegen érdekeket képviselnek, s eddig csúcspozíciókat töltöttek be a pártapparátusban, külügyben, külkereskedelemben, sajtóban, rádióban, televízióban, filmben és irodalomban.

Varsóban és a vidéken ezekben a napokban sorozatosan tartják a hosszú és izgalmas pártértekezleteket, s a párttagok eddig szokatlan nyíltsággal támadnak egyes pártvezetőket, minisztereket, lapfőszerkesztőket, neves írókat, filmeseket, tudósokat, igazgatókat és főtisztviselőket, de az egyszerű tagokat is. A vád ellenük majd minden esetben az, hogy idegen érdekeket képviseltek, háttérbe szorították a lengyel nemzeti hagyományokat, mellőzték, sőt lebecsülték a lengyel honi partizánmozgalom érdemeit, sztalinista múltjuk és beállítottságuk folytán hátráltatták a szocialista demokrácia kibontakozását, elfojtották a lengyel népi irodalmat, köztük éppen a sokat emlegetett Miczkiewiczet, akit most egyszerre zászlóként használnak fel ellenzéki tevékenységükben.

KIKET NEVEZNEK IDEGEN ELEMEKNEK?

Moczar tábornok és belügyminiszter, az új kurzus legerélyesebb szóvivője és végrehajtója, így festi le őket: – Hős katonáinkkal együtt a Szovjetunióból annak idején hozzánk érkezett bizonyos számú, tiszti egyenruhába öltözött politikus – Zambrowszki, Radiewicz, Berman és híveik –, akik úgy vélték, hogy kizárólag nekik van joguk és monopóliumuk irányítani az országot és megszabni, mi jó, mi nem jó a lengyel népnek. Ez annak idején irántunk való bizalmatlanságot jelentett. Ezek a politikusok elfoglalták Lengyelországban a legfőbb vezető állásokat, s ebből sok rossz dolog származott.

A tisztogatás nem a diáktüntetések után kezdődött, hanem jóval előbb, bár az újságok alig adtak róla hírt. A lengyel sajtó általában igen hallgatag. Varsóban közszájon forog egy vicc, mely szerint Napóleon, a lengyel lapokat olvasva, felkiáltott: – Ha nekem ilyen újságaim lettek volna a francia nép sohasem tudta volna meg, hogy Waterloonál elvesztettük a csatát. Most azonban némileg változott a helyzet. Napról napra jelennek meg hírek és cikkek a legújabb eseményekről és a leváltásokról. Eddig több minisztert, pártvezetőt, főszerkesztőt és egyetemi tanárt váltottak le, de ez a folyamat tovább tart, és újabb tisztogatás várható.…

A Lengyel Munkáspárt kebelében megindult új folyamat most úgyszólván csak a káderek kicserélésére korlátozódik. És a kádercsere is attól függ, hogy az őszi pártplénumon, illetve a későbbi pártkongresszuson sikerül-e végképp legyőzni a még mindig hatékony sztalinista erőket és felfogásokat. Egyelőre csak az világos, hogy az átszervezett párt három fronton indít harcot: a klerikalizmus, cionizmus és revizionizmus ellen, de a harc végkifejlődése majd a lengyel gazdaságpolitika és művelődéspolitika problémáinak rendezésén és a szocialista demokrácia kialakításán fog eldőlni, erre csak későbben, talán hosszú, esős ősz után kerülhet sor, de nyilvánvaló, hogy ez lesz a próbakő az átszervezett Lengyel Egyesült Munkáspárt további útján.