2024. március 29., péntek

Az agrárium ünnepe

Tegnap délelőtt Újvidéken megnyílt a 85. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár

A kellemes, tavaszi időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy csakhamar megteljenek a vásár „utcái” azokkal, akik úgy döntöttek, hogy már az első napon megtekintik a rendezvényt.

Branislav Nedimović megnyitóbeszédét mondja (Fotó: Ótos András)

Branislav Nedimović megnyitóbeszédét mondja (Fotó: Ótos András)

A hivatalos megnyitóra azonban csak délután került sor. Valamivel 13 óra után kezdődött az ünnepélyes ceremónia. Elsőként Slobodan Cvetković, a vásár vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket: „Vásárterünk mától egy héten keresztül az önöké is. Minden évben egy lépést teszünk előre, az idén 10 százalékkal bővült a kiállított exponátumok száma, s az sem mellékes, hogy az 1500 kiállító nagyobb része külföldről érkezett.”

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere kiemelte: 85. alkalom ez arra, hogy az Újvidéki Vásár az agráriummal kapcsolatos események központja legyen a térségben, úgyszintén 85. alkalom, hogy a termelők újdonságokkal ismerkedhessenek meg. „Legjobb termőföldünk, szorgalmas gazdáink és stabil politikai klímánk van, mindennek köszönhetően a mezőgazdaság az ország fejlődésének a húzóerejévé vált” – mondta a polgármester.

Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági titkár a tartományi kormány nevében köszöntötte a jelenlevőket. Hangsúlyozta, a mezőgazdasági kiállítás az agrárium ünnepe. Kiemelte: „az agrárpolitika célja a kis- és közepes gazdaságok versenyképességének a növelése, ennek érdekében pedig jelentősen növekedtek a gazdáknak nyújtott vissza nem térítendő támogatások. Elmondta még, feleletet kell adnunk olyan kérdésekre mint a klímaváltozás, ezért 38 olyan projektumunk van, melyek által újabb 120 ezer hektár öntözéséhez juttatjuk el a vizet csatornahálózat kiépítésével.”

Egy kis baráti társalgás Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet (jobbról az első) jelenlétében (Fotó: Ótos András)

Egy kis baráti társalgás Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet (jobbról az első) jelenlétében (Fotó: Ótos András)

Branislav Nedimović köztársasági mezőgazdasági miniszter elmondta, nem azt a beszédet fogja felolvasni, amit a megnyitóra készített, csupán ennyit mond: „Különös örömmel tölti el a szívemet, hogy amit idejövet láttam az autóút mindkét oldalán, a mezőn, az jó gazdasági évre nyújt kilátást. Az is öröm számomra, hogy a vásár 56 000 négyzetméter kiállítóhelyéért ádáz küzdelem folyt a kiállítók között.”

Tekintettel, arra, hogy az idén Franciaország a kiállítás partnerországa, felszólalt Frederic Mondoloni, Franciaország belgrádi nagykövete is, aki meghívta a látogatókat, hogy tekintsék meg a 6-os csarnokot, amelyben 10 francia cég mutatkozik be.

A megnyitó után vásári körséta következett. Jelen volt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke is, akitől megkérdeztük, milyenek az első benyomásai a vásárról:

Már a vásár első napján nagy volt a tömeg  (Fotó: Ótos András)

Már a vásár első napján nagy volt a tömeg (Fotó: Ótos András)

– Jó a hangulat, a fizikai mutatók jónak ígérkeznek, remélem, a végeredmény is ennek megfelelően alakul, de végső soron ezt a kiállítók és a látogatók mondják majd meg. Sok külföldi vendég érkezett, s az itt látottakon meg is lepődtek. Végső soron a vásár imázsa az egész ország tekintélyét növeli.

Jelen volt Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, aki elmondta, a minisztérium az idén is támogatja a nemzeti jószágkiállítást, amely 30 százalékkal gazdagabb a tavalyinál. Hozzáfűzte, a minisztérium a 6-os csarnokban Minőségtöbblet elnevezéssel több bemutatót tart az organikus és a helyi eredetű termékekből.