2024. április 16., kedd

Ismét Szegeden versenyeznek a legjobb cukrászok

Ha még nem kóstolta a somlekváros vaníliafagyit rebarbarachipsszel vagy a tűzről pattant meggyeskét, ma megteheti a szegedi Klauzál téren. Idén ugyanis ismét Szeged ad otthont az Év fagylaltja országos versenynek. Tavaly május végén valóságos népünnepély volt a Klauzál téren az Év fagylaltja verseny: szegediek ezrei kísérték figyelemmel a vetélkedést és a díjkiosztót, majd kóstolták végig a versenyben elkészült finomságokat.

A Klauzál téren kedd reggel 9 órakor kezdődő versenyen több kategóriában mérik össze tudásukat a cukrászok – egészen este 9 óráig. Az idén közel negyven cukrász vesz részt a vetélkedésben. A házigazda Virág Cukrászda üzemeltetője, Gyuris László mestercukrász elmondta, a verseny az idén is egyszerre szól a szakmának és a nagyközönségnek. Éppen ezért a szegedieket és az ide látogatókat számtalan meglepetés is várja. Egész nap 88 forintért kínálják a Rádió 88 fagyiját, óránként pedig más és más hagyományos fagylaltot vehetnek száz forintért az édesszájúak a Kis Virágban.

A keddi napnak számos híresség lesz a vendége. Többek között Liptai Klaudia, aki háziasszonyként segíti a versenyzők munkáját, de itt lesz Szulák Andrea, Kollányi Zsuzsi énekes, és a zsűri munkájában részt vesz Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged edzője is. Az eredményhirdetést követően pedig élő koncertet ad Bebe. A szervezők azt ígérik, hogy igazi mediterrán hangulatú délutánt varázsolnak kedden délután a Klauzál térre.