nem otthon halt meg
a kórházban is csak könyörgött
hogy legyen már vége
hat hét után leszedtük
a virágkoszorúkat a sírról
és még mindig kapálgatom
a szívem de sose tudtam
finoman fogni a kapanyelet
minden egyes emlékezéssel
mély árkokat hasítok a közepébe
miután előhívom a képeket
hurkot kötök a fürdőszobában
a tükör fölé hogy szép sorban
fölakasszam őket
de benyitsz vagy vacsorázni hívsz
vagy megcsörren a telefon
vagy kimegy a biztosíték
és nem tudok akasztani
így szeretkezés közben
összekeverednek bennem az életképek
és utána megkönnyebbülés helyett mindig
telesírom a kulcscsontod melletti üreget
reggelenként belefekszem az ágyába
a gyógyszerillatot áramként vezetem végig
a testemen
