2024. április 16., kedd
VITORLÁZÁS – PALICS

Részvételi csúcs a délkelet-európai bajnokságon

A Palicsi Vitorlásklub 12. alkalommal tartotta meg az optimist hajóosztály részére a délkelet-európai nyílt bajnokságot, melyen hat ország (Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Montenegró, Szerbia) 93, 8 és 15 év közötti vitorlázója szállt hajóba. Dubicsanac Attila, a Palicsi Vitorlásklub elnöke elmondta, hogy az idei háromnapos verseny volt az eddigi legtömegesebb.

A verseny nagyon jól sikerült, kiváló feltételek uralkodtak a Palicsi-tavon a regatta három napja alatt. Pénteken 6-7 m/s-os szélben három futamot tartottunk, szombaton 5-ös erősségű szélben négy futamra került sor, vasárnap pedig 6-7 m/s-os szélben három futamot rendeztünk, tehát tíz futamot követően dőlt el a győztes kiléte – mondta a klubelnök.

A versenyt a címvédő, már hét éve ebben a hajóosztályban versenyző belgrádi Stefan Yuill nyerte meg, aki a tízből hét futamot nyert meg, a második helyen a szlovák Oliver Brestovsky végzett, a képzeletbeli célszalagon harmadikként pedig a magyarországi Jandl Rómeó haladt át. Csapatban az AJK Belgrád bizonyult a legjobbnak. A magyarországi Video Press képviseletében Bodnár Tamás ügyvezető igazgató különdíjat kínált fel azon fiú és lány versenyző részére, aki minden futamot teljesítve az utolsó helyen végzett. A Legnagyobb Küzdő díjat Solymos Dorka, a BS Fűzfő vitorlása és Nikola Kovačevič, az AJK Belgrád vitorlázója vehette át.

A házigazda palicsi klub nyolc vitorlázóval indult a regattán, akik a középmezőnyben foglaltak helyet. A vezetőség elégedett a palicsi vitorlázók teljesítményével, hiszen kezdőkről van szó, akik tavaly kezdtek ezzel a sporttal foglalkozni.

A palicsi klub tagjai már több versenyen vannak túl az idén. Az idényt az Agárdi-tavon rendezett regattákkal kezdték, a Palicsi-tavon szörfviadalt rendeztek, részt vettek a Reful-kupán, majd több mint száz hajóval a május elsejei nemzetközi vitorlásverseny következett, mely az öt versenyből álló országos bajnokság első állomása is volt egyben. Idén is sor kerül az egyre népszerűbb vitorlásiskolára, várhatóan június közepén, a tanév lezárását követően.

A Balatonfüredi Jachtklub korábban rendszeresen részt vett a délkelet-európai bajnokságon, majd egy hosszabb szünet után idén látogattak el először a Balaton-partiak az észak-bácskai településre.

Hét hajóval érkeztünk, négy lányt és három fiút neveztünk a bajnokságra. A magyar mezőny egyre inkább erősödik. Célunk, hogy megnézzük, mit tudnak a gyerekek, valamint tapasztalatokat szerezzenek a mezőny elején való vitorlázásról. A tavalyi Európa-bajnok is itt van, úgyhogy nagyon örülök, hogy ilyen erős mezőnyben mérettethetjük meg magunkat. A hangulat kitűnő, a gyerekekkel együtt élvezzük a versenyt, itt leszünk az elkövetkező években is. A pálya kisebb, mint amilyenhez mi a Balatonon hozzászoktunk. Viszont ha a Velencei-tóhoz hasonlítom, ahol az első ranglistaversenyünkre került sor, akkor elmondhatom, hogy a szél itt, Palicson sokkal kiegyensúlyozottabb, jobban kimérhető, kiszámíthatóbb – mondta Weinber Zsófia, a balatonfüredi csapat vezetője.

A délkelet-európai bajnokságot követően már a hétvégén újabb versenynek, egy szörfregattának ad otthont a palicsi klub. Június végén a vajdasági nyílt vitorlázóbajnokságot tartják a Palicsi-tavon, majd szeptember elején a finn hajóosztályban rendeznek versenyt, az idényt pedig szeptember közepén a szüreti napi regattával zárják. Nyáron inkább hazai viadalok szerepelnek a programban, ahol minél jobb eredmények elérése a cél.

A 12. délkelet-európai nyílt vitorlázóbajnokságot a szerbiai sportminisztérium, a tartományi ifjúsági és sporttitkárság, a szerbiai és a vajdasági vitorlásszövetség, valamint a szabadkai önkormányzat támogatta.