2024. március 29., péntek

Győzelem napi megemlékezések országszerte

Az antifasizmus és az egyéb európai értékek életben tartását hangsúlyozták a politikusok

Egyesek a fasizmus feletti győzelem napjáról, mások az Európa-napról, megint mások pedig mindkettőről megemlékeztek tegnap Szerbia-szerte. A győzelem napjának, a fasizmus feletti győzelem napjának alkalmából a szerb államfő nevében Nikola Selaković, az államfő hivatalának főtitkára megkoszorúzta az Ismeretlen hős emlékművét az Avalán.

– Örök dicsőség a hősöknek, akik legyőzték az emberiség történelmének legnagyobb vészét, és életüket áldozták a szabadságért. Szerbia mindörökre hálás marad áldozatukért – írta Selaković az emlékkönyvbe.

Az Ismeretlen hős emlékművére Ljubiša Diković, a Szerbiai Katonaság vezérkari főnöke is elhelyezte az emlékezés virágait.

A szerbiai Európa Mozgalom aktivistái Belgrád központjában (Beta)

A szerbiai Európa Mozgalom aktivistái Belgrád központjában (Beta)

Ivica Dačić külügyminiszter, kormányfőhelyettes a győzelem napja és az Európa-nap alkalmából is köszöntötte Szerbia polgárait. Ez a nap a győzelem, a hősiesség, a nép egységének és a demokráciáért folytatott küzdelemnek a szimbóluma – hangsúlyozta Dačić, és hozzátette, az antifasizmus eszméjére alapozva a második világháborút követően megkezdődött a mai Európai Unió kiépítése. Annak a közösségnek a létrehozása, amelyhez Szerbia is csatlakozni óhajt. Dačić értékelése szerint napjainkban egyre jellemzőbb a fasizmus reneszánsza és a történelem átírására irányuló igyekezet, ezért határozott fellépésre van szükség ezeknek a folyamatoknak a megfékezésében.

Szerbia mindig is az antifasizmus, vagyis az igazságosság és az igazság oldalán állt – emelte ki köszöntőjében Zorana Mihajlović, a köztársasági kormány alelnöke. Értékelése szerint Európának és a világnak talán soha nem volt annyira szüksége az európai értékek, illetve az antifasiszta szellemiség hangsúlyozására és megóvására, mint napjainkban.

Az Európa-nap a szabad, egységes, demokratikus, szolidáris és emberséges Európa sötétség erői feletti győzelmének a szimbóluma – értékelte közleményében a Demokrata Párt. Az európai társadalmi, gazdasági és kulturális modell elképzelhetetlen a fasizmus, a nácizmus, a gyűlölet és a háború felett aratott győzelem nélkül – hangsúlyozta a DP.

A Liberális Demokrata Párt egyetért a meglátással, hogy az antifasiszta és az európai értékeknek napjainkban fokozottabb védelemre van szükségük. A Szerbiában és a régióban uralkodó állapotok szemléltetik a leghitelesebben, hogy Európának napjainkban ugyanannyira szüksége van a szabadságra, az egyenrangúságra és az antifasizmushoz hasonló értékekre, mint annak idején – áll az LDP közleményében, mint ahogyan az is, hogy május 9-e az a nap, amikor mindenkinek önvizsgálatot kellene gyakorolnia, és őszintén vallania arról, hogy miként viszonyul a világhoz, a közeli és a távoli múlthoz, valamint a jövőhöz.

A szerbiai Európa Mozgalom aktivistái az Európa-nap alkalmából, mint a korábbi években is, Belgrád központjában az EU-val kapcsolatos tájékoztató füzetet osztogattak a járókelőknek. Mihailo Crnobrnja elnök szerint erre igencsak szükség van, mivel Szerbiában egyre erősödik az EU-szkepticizmus. Az egyetemisták 40 százaléka nem támogatja Szerbia csatlakozását az EU-hoz, ehelyett inkább Oroszországhoz közelítenék az országot – tette hozzá Crnobrnja. Európa három oszlopra támaszkodik: a demokráciára, a joguralomra és az emberi jogokra – emelte ki Suzana Grubješić, a szervezet főtitkára.