2024. április 20., szombat

Hamarosan épülhetnek az olcsó lakások

Nem biztos, hogy a későbbiekben a katonaság és a biztonsági erők mellett mások számára is elérhetővé válik a lehetőség

Mai ülésén a köztársasági kormány elfogadta az olcsó lakások építését lehetővé tevő lex specialis, azaz különleges törvény javaslatát. A szóban forgó jogszabályjavaslat a Szerbiai Katonaság kötelékében szolgáló katonák és a biztonsági erők munkatársai számára irányozza elő különleges feltételek mellett a lakásépítést. Zorana Mihajlović, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter elmondása szerint a lakásokat augusztus végén kezdik meg építeni, Vranjeban, Nišben és Kraljevóban, később pedig Belgrádban és Újvidéken. A törvényjavaslat a következő néhány hétben kerülhet a Szerbiai Képviselőház napirendjére.

A miniszter elmondása szerint Vranjeban, Nišben és Kraljevóban 170-170 lakást fognak építeni, Belgrádban és Újvidéken pedig 400-400-at. A lakások négyzetméterenkénti ára legfeljebb 500 euró lesz.

Tavaly év végén az illetékesek még azt nyilatkozták, hogy a szóban forgó lakásokat már kora tavasszal elkezdik építeni. A késedelemmel kapcsolatban Mihajlović azt mondta, hogy „átfogó megoldást szerettek volna kidolgozni”, nem megmagyarázván, hogy mire vonatkozik az átfogó megoldás. Bár Aleksandar Vučić, államfő szintén tavaly év végén azt mondta, hogy a katonaság és a biztonsági erők munkatársait követően fiatal kutatók és tudósok számára is hasonló lakásokat épít az állam, Mihajlović most kifejtette, hogy valóban felmerült annak a lehetősége, hogy a társadalom más rétegei számára is elérhetővé teszik ezt a lehetőséget, egyelőre azonban az a terv, hogy csak a katonaság és a biztonsági erők számára épülnek olcsó lakások. Ha ez a projektum sikeres lesz, akkor esetleg a társadalom egyéb rétegeire is kiterjesztik, tette hozzá.