Idén is a Mojo a befutó

(li)

2018. május 9., 17:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A 2017/2018-as Gladiolus-liga érmesei (Tőke Zoltán felvétele)

A 2017/2018-as Gladiolus-liga érmesei (Tőke Zoltán felvétele)

A hétfői, díjkiosztással egybekötött bankettel lezárult a 2017/2018-as zentai rekreációs asztalitenisz-verseny, a Gladiolus-liga. Ebben az idényben különösen nagy volt az érdeklődés a környékbeliek részéről, hiszen a csapatok versenyében két csoportban összesen 13 csapat mérte össze a tudását. Az A ligában nem történt változás az élen, hiszen ezúttal is a Mojo név alatt futó, Sütő Zoltán, Monyák Róbert, Törteli Attila összetételű trió diadalmaskodott, a B ligában pedig a Buránysör (Burány József, Zoran Milanović). Egyéniben a zentai Vastag István, párosban pedig a szintén helyi Törteli/Monyák duó diadalmaskodott. Az érmeket Tőke Zoltán koordinátor adta át, aki hangsúlyozta, hogy a most befejeződött versenysorozatot akár nemzetközinek is lehet tekinteni, hiszen a magyar–romániai állampolgárságú Domány Zsuzsanna is részt vett a küzdelmekben.

A végső sorrend, A liga: 1. Mojo, 2. Abrak/Obrok (Vastag István, Tóth B. Zsolt), 3. Aranyászok (Erdélyi György, Zaj Attila), 4. Molci (Mohol), 5. Varg’s (Zenta–Ada), 6. Fortuna (Magyarkanizsa). B liga: 1. Buránysör, 2. Eurosweet, 3. Gladiolus stb.

Egyéni: 1. Vastag István, 2. Nagy Károly (Magyarkanizsa), 3. Törteli Attila, 3. Milosavljević Kornél (Ada). Páros: 1. Törteli/Monyák, 2. Erdélyi/Zaj (Zenta–Ada), 3. Varga/Milosavljević (Zenta–Ada).


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap