2024. április 18., csütörtök

Amerikai foglyokkal térhet haza észak-koreai látogatásáról Pompeo

Három amerikai fogollyal térhet haza észak-koreai látogatásáról Mike Pompeo amerikai külügyminiszter: a szöuli elnöki hivatal egyik tisztségviselője szerdán elmondta, hogy Phenjan jóindulata jeleként átadja őket az Egyesült Államoknak.

Pompeo azért utazott Észak-Koreába, hogy pontosítsa Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozójának részleteit. A felek a többi között az esemény időpontját is meghatározzák. A helyszínben Trump szerint már korábban megegyeztek. Trump legkésőbb június elején találkozik Kimmel, akivel a többi között az észak-koreai nukleáris programról és Koreai-félsziget atommentesítéséről tárgyal majd.

Kim Dzsong Un (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Kim Dzsong Un (MTI/EPA/Hou Hvi Jung)

Az amerikai diplomácia vezetője észak-koreai útjával kapcsolatban azt közölte: Washington elkötelezett amellett, hogy a Koreai-félsziget békéje érdekében együttműködjön Észak-Koreával. Az Egyesült Államok és Észak-Korea évtizedekig ellenfelek voltak, de jelenleg bíznak abban, hogy megoldást találnak a konfliktusra, eltávolítják a fenyegetéseket a világra, és Észak-Koreát olyan lehetőségekkel látják el, amelyet az ázsiai ország népe teljes mértékben megérdemel - fogalmazott.

Pompeo bár emlékeztette házigazdáit, hogy a megbékülés felé vezető út még kihívásokkal teli, de Phenjan remek partner volt eddig abban, hogy Trumpnak és Kimnek sikeres legyen a csúcstalálkozója.

A Washington Post amerikai lap jelentése szerint Kim Dzsong Un korábban leszögezte, hogy nagy elvárásai vannak Washingtonnal szemben a Koreai-félsziget békéjének megteremtésében. Az észak-koreai vezető hozzátette: Phenjan a jövőben az ország gazdaságának fejlesztésére fog összpontosítani, a békülékeny hangulat pedig nem az országot sújtó szankciók eredménye. 

Pompeo korábban azt mondta: nagyszerű gesztus lenne, ha Phenjan átadná a három koreai-amerikai állampolgárt, akiknek szabadon engedését már 17 hónapja sürgetik.

Médiaértesülések szerint Kim Hak Songot, Tony Kimet és Kim Dong Chult április elején átszállították egy phenjani szállodába a munkatáborból.

Donald Trump később egy Twitter-üzenetben már azt közölte, hogy Pompeo úton van haza az Egyesült Államokba a három amerikai fogollyal. Egy másik üzenetben hozzátette: helyi idő szerint délután 2 órakor száll le Pompeo gépe a Maryland állambeli Andrews Air Force Base katonai légi támaszponton. "Ott leszek, hogy találkozzak velük. Nagyon izgatott vagyok!" - üzente.
Nem a három amerikai fogoly az elsők, akik Trump elnöksége alatt hazatérhetnek az Egyesült Államokba. A phenjani vezetés 17 hónap fogva tartás után tavaly nyáron átadta az amerikaiaknak Otto Warmbier 22 éves egyetemi hallgatót. A fiatalt kómában szállították haza, és napokkal később meghalt. Warmbier halála tovább élezte a feszültséget Washington és Phenjan között.