2024. április 16., kedd

Vučić a Halhatatlan Ezred felvonuláson

Megtörténhet, hogy Vajdaság Szerbiához való csatolását Vlagyimir Putyin jelenlétében ünneplik meg Szerbiában

Elsősorban Koszovóról, Oroszország azzal kapcsolatos álláspontjáról, a nyugat-balkáni régióban jellemző helyzetről, és valamivel kevesebbet a Szerbia és az Oroszország közötti gazdasági és hadipari együttműködésről beszélgetett kedd este Moszkvában Aleksandar Vučić szerb és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Vlagyimir Putyin ígéretet tett arra, hogy Moszkva a jövőben is következetesen képviseli a Koszovóval kapcsolatos álláspontját, nyilatkozta kedd este Aleksandar Vučić. Mint hozzátette, Oroszország és Moszkva beleegyezése nélkül nemzetközi szinten lehetetlen megoldani a koszovói kérdést. A Putyinnal folytatott beszélgetés széleskörű és őszinte volt, értékelte a szerb államfő, mondván, hogy Putyinnal a legtöbb dolog tekintetében egyetértenek.

– Elmondtam, hogy Koszovó ügyében Szerbia nyitott a kompromisszumra, ugyanakkor soha nem bólint rá saját megalázásra és a nemzetközi jog sárba tiprására. Arra kértem Putyint, hogy Oroszország, mint a világ egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, az ENSZ-ben és minden egyéb releváns nemzetközi szervezetben segítsen képviselni Szerbia Koszovóval kapcsolatos álláspontját – fogalmazott Vučić.

Mint az a szerb államfő beszámolójából kiderült, a felek emellett az energetikáról, a Szerbia és az Oroszország közötti árucsere-forgalomról, a hadipari együttműködésről, Oroszország a szerbiai vasúthálózat felújításában való szerepéről, valamint a fasizmus elleni küzdelemhez hasonló értékek közös képviseletéről, illetve népszerűsítéséről beszélgettek. A hadipari együttműködésről, azaz annak jövőjéről Vučić nem kívánt részleteket elárulni, szavai szerint ezek a tárgyalások folytatódnak és az, hogy a jövőben milyen irányt vesznek a folyamatok, elsősorban Szerbia képességeitől függ. A szerb államfő elmondása szerint Putyin elfogadta meghívását és valamikor év végén Szerbiába látogat. Korábban Vučić azt mondta, hogy Putyin lesz az egyik díszvendég a Vajdaság Szerbiához való csatolása és az első világháborúban aratott szerbiai győzelem alkalmából szervezendő központi ünnepségen.

A fasizmus feletti győzelem alkalmából szervezett moszkvai rendezvénysorozat során Vučić és Benjámín Netanjáhú, Izrael miniszterelnöke megkoszorúzták az Ismeretlen Hős emlékművét. A központi ünnepségen, a hagyományos katonai felvonuláson mindhárom ország, vagyis Oroszország, Szerbia és Izrael himnusza is felcsendült. Vučić a Halhatatlan Ezred elnevezésű sétán is részt vesz. Ebből az alkalomból nagyapjának, Anđelko Vučićnak a fényképét fogja maga előtt tartani. A szerb államfő nagyapját a második világháborúban a horvát erők gyilkolták meg.