2024. április 18., csütörtök

Siniša Mali az új pénzügyminiszter?

Dušan Vujović benyújtotta lemondását

Személyes okokra hivatkozva tegnap reggel Dušan Vujović pénzügyminiszter benyújtotta visszavonhatatlan lemondását – tette közzé a szerb kormány. A miniszter Ana Brnabić kormányfőnek adta át a visszavonulásáról szóló levelet, amelyet a köztársasági képviselőház elé terjesztettek.

Vujović a levelében egyebek között rámutatott arra, hogy miniszteri mandátuma idején az ország számos eredményt mutatott fel, többek között a makroökonómia, a pénzügyi konszolidáció és a strukturális reformok terén.

– Tekintélyes hazai és külföldi, nemzetközi pénzügyi intézmények elismerése igazolja mindezeket az eredményeket – idéz a közlemény a levélből. Mint a sajtóértesülésekből kiderült, bár visszavonul a miniszteri tisztségéről, a kormánynak felajánlotta segítségét a későbbiekben is.

A kormányközleményben kiemelik, Ana Brnabić megköszönte a pénzügyminiszternek az eddigi együttműködést, illetve odaadó munkáját a kormány céljainak megvalósításában, valamint köszönetet mondott a Vujović által vezetett minisztérium sikeres helytállásáért is.

A KÉPVISELŐK CSAK JÓVÁHAGYJÁK

Ana Brnabić a lemondólevelet tegnap eljuttatta a köztársasági képviselőházhoz, amely ezáltal parlamenti eljárásba került. A lemondólevelet a parlament a legközelebbi ülésen fogja igazolni, addig azonban Vujović marad a pénzügyminiszter. A kormányról szóló törvény szerint a parlamentnek a lemondást vita nélkül kell elfogadnia, és valójában csak ez után szűnik meg a mandátuma. Ezt követően azonban a parlamentnek 15 napon belül kell a parlament teljes létszámának többségi szavazatával új minisztert kineveznie. Ezekben a napokban azonban a kormány által felhatalmazott személy veszi át a miniszter feladatköreit.

A Szerbiai Rádió és Televízió információi szerint Vujović helyére Belgrád jelenlegi polgármesterét (akinek a mandátuma a belgrádi városi képviselő-testület mai megalakulásával szűnik meg), Siniša Malit javasolják majd.

BOTRÁNYOK ÉS BECSÜLET

Vujović lemondása meghatározta a parlament tegnapi munkáját is, a képviselők ugyanis már második hete a katonaságot érintő törvényekről vitáztak. Kedd lévén a képviselők kérdéseket intéztek a kormányfőhöz Dušan Vujović lemondása és Siniša Mali kinevezése kapcsán. A Demokrata Párt, illetve a Néppárt képviselői szerint Vujović azért nyújtotta be lemondását, mert már nem volt hajlandó részt venni a nép hitegetésében, és nem akart a kormány parancsára a jelenlegi maffia-bűnszervezeteknek kedvezni. Ezért helyezik a helyére Siniša Malit, aki Miroslav Aleksić, a Néppárt képviselője szerint „bizonyítottan a botrányok mestere”. Radoslav Milojičić, a DP képviselője pedig éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányátalakítás témája azért fontos, hogy elvonja a polgárok figyelmét a mindennapi anyagi nehézségekről. Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt képviselője szerint Vujović felelős a bűncselekményekkel teli botrányokért, s ezt a lemondásával akarja a kormány elkendőzni.

NEM VOLT VÁRATLAN DÖNTÉS

Dušan Vujović lemondása senkit nem ért váratlanul, hiszen már hónapok óta téma a médiában a visszavonulása. A Blic napilap rámutatott arra, hogy ezt a döntését az Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić kormányfővel folytatott megbeszélés után hozta meg.

Vujović Aleksandar Vučić kormányában 2014 augusztusától gazdasági miniszter volt, majd pénzügyminiszternek tették meg, s ezt a tisztséget 2017 júniusáig töltötte be. Ezt követően folytatta miniszteri teendőit Ana Brnabić kormányában, egészen a lemondásáig.

Aleksandar Vučić tegnapi moszkvai látogatása során a Pink televíziónak adott nyilatkozatában kiemelte, hisz abban, hogy a Szerb Haladó Párt támogatni fogja Siniša Mali pénzügyminiszteri kinevezését, ha Ana Brnabić őt javasolja, és kiemelte, hogy az új pénzügyminiszter személye a kormányfőtől függ.