2024. március 28., csütörtök

Három kínai cég is megvásárolná a Gorenje felét

Velenjei információk szerint három kínai ajánlat érkezett a Gorenje szlovén vállalat 50 százalékos tulajdonrészének megvásárlására. A Qingdao Heier, a Midea és a Hisense Electric küldte el ajánlatát, azaz szeretne terjeszkedni Szlovéniában – tudta meg a SEEbiz regionális üzleti portál.

A cég tulajdonosai, köztük a tőke 16,37 százalékát birtokló Kapitalsko društvo (KAD), a napokban tanulmányozzák át az ajánlatokat.

A Gorenje tavaly november 9-én jelentette be, hogy a cégcsoport egyes kulcsfontosságú célok meg nem valósulása miatt stratégiai partnert keres, amely segítené a vállalat hosszú távú fejlődését.

2017 októberében a Gorenje megerősítette, hogy felmondja az együttműködést a Panasonickal. Az utóbbi években a japán korporáció brandjével fejlesztették és árusították a mosógépeket és hűtőszekrényeket az európai piacon.

A háztartási gépek hatalmas világpiacán évente mintegy 250 milliárd dollár forog, s egyes becslések szerint ez a számadat 2020-ig akár 340 milliárdra is duzzadhat.