2024. március 28., csütörtök

A jövő hét a múzeumról szól

Az ország egész területén mintegy 120 múzeum tárja ki kapuit a látogatók előtt

A Múzeumok 10 elnevezésű, az idén 7 napos rendezvény során, amely május 14-én kezdődik és 20-áig tart, a kultúra kedvelői 46 városban és községben mintegy 120 múzeumba látogathatnak el ingyenesen. Elsősorban a városi múzeumok kapcsolódtak be ebbe a kulturális örökségnek és a nemzet kulturális identitásának megőrzését és népszerűsítését célzó eseménybe.
A Szerbia Múzeumai szervezet által már negyedik alkalommal megtartandó Múzeumok 10 rendezvény sajtótájékoztatóján megtudtuk, nemcsak kiállításokat lehet majd megtekinteni, hanem az előttünk álló egy hét alatt a múzeumok műhelymunkákat is tartanak majd a gyerekeknek és a fiataloknak, valamint koncertekre és előadásokra is sor kerül majd. A rendezvények ingyenesek lesznek mindenki számára.
Az ország területén az elmúlt négy évben az egyik legnagyobb múzeumi kezdeményezés, amely felöleli majd a múzeumok nemzetközi napját (május 18-a), az Európai Múzeumok Éjszakáját (május 19-e) és a múzeumok hetét is, egyre nagyobb közönséget vonz, mintegy kétszázezer ember érdeklődik minden évben a múzeumi kiállítások iránt. Éppen emiatt kapta a rendezvény az idei témáját a mai kommunikációs eszközök fényében: Múzeumok hiper-összeköttetésben. Új hozzáállás, új közönség. Ma a mindennapi kapcsolat fenntartása leegyszerűsödött, miközben a globális kapcsolati háló egyre összetettebb. Ebben a kapcsolatban igyekeznek megtalálni a helyüket a múzeumok is.
Az egész országra kiterjedő rendezvényben részt vevő múzeumok közül csupán néhányan mutatkoztak be a tegnapi sajtótájékoztatón, így a Kortárs Művészeti Múzeum képviseletében Senka Ristivojevićtől megtudtuk, hogy a jelenlegi kiállításukon keresztül vezetik majd végig a művészettörténészek és a kurátorok az érdeklődőket.
Moma Cvijović, a Jugoszlávia Múzeum munkatársa elmondta, hogy a múzeumuk ugyan nem fogadhat látogatókat, hiszen hosszú évek óta most az épület felújítás alatt van, mégis részt vesznek a rendezvényben, már csak azért is, mert Jugoszlávia megalakulásának századik évfordulóját ünneplik az idén. Hét múzeumnak egy-egy kelléket ajándékoznak a saját gyűjteményükből. Így például miután éveken keresztül az az anekdota járta, hogy Tito nem szerette a Kortárs Művészeti Múzeum épületét, és ismerve azt a tényt, hogy Tito a fotográfia szerelmese volt, egy olyan fotósorozatot ajándékoznak az intézménynek, amelyben szerepel a kortárs művészeti múzeum is, építésének időszakában.
Ugyanígy a belgrádi Iparművészeti Múzeum egy olyan ezüstedényt kap, amelyet Richard Burton és Elizabeth Taylor ajándékozott Titónak egyik baráti látogatásuk során.


De nemcsak a fővárosban, hanem az ország más területein is megnyitják a múzeumok a kapuikat, így tesz a Senjski Rudnik-i Bányászati Múzeum is, ahol amellett, hogy az érdeklődők betekintést nyerhetnek az ország bányászati történelmébe, végigkövetheti annak az életmentő csapatnak a történetét is, amely a múlt században számos bányászszerencsétlenségben, így a szarajevói földrengés utáni bányaomlásoknál is kivette részét a mentőakciókból.
És miután nemcsak a múzeumok mutatkoznak be, hanem olyan intézmények is, amelyek egyik kötelezettségüknek a nemzeti örökség megőrzését választották, Svilajnacon a Természeti Központ is számos programmal készül a látogatók számára, illetve az újvidéki folyami kikötő is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, így mint azt Dragan Panjkovićtól, az ország egyedüli állami folyami kikötőjének munkatársától megtudtuk, oldtimer autók és motorkerékpárok, valamint munkagépek kiállításának megszervezésével vesznek részt a rendezvényben.
Arról, hogy melyik városban és mely múzeumokba lehet majd a jövő héten ellátogatni, az érdeklődők a szervezők honlapján, a muzejisrbije.rs címen kaphatnak bővebb tájékoztatást.