2024. április 16., kedd

Rendhagyó eskütételek „a negyedik köztársaság” megteremtéséért

Már a választási kampányban témává vált az országgyűlési eskütétel kérdése, miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy megválasztása esetén nem fogja letenni az esküt a második Orbán-kormány alatt elfogadott Alaptörvényre. Ennek a jegyében tegnap rendhagyó, eskütétel melletti eskütételeknek lehetett „szem és fültanúja” a médiumok tájékoztatásának köszönhetően az ország.

Az MSZP-Párbeszéd frakció eskütétele a Magyar Köztársaság kövénél. Hiller István mellett Karácsony Gergely (balról a második) hátratett kézzel esküszik (Fotó: MTI)

Az MSZP-Párbeszéd frakció eskütétele a Magyar Köztársaság kövénél. Hiller István mellett Karácsony Gergely (balról a második) hátratett kézzel esküszik (Fotó: MTI)

Az MSZP és a Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselői kedd reggel a Magyar Köztársaság kövénél tettek esküt, a parlament alakuló ülése előtt Budapesten. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a XIII. kerületi Carl Lutz rakpart feletti sétányon, egy hotel és lakóházak között felállított emlékműnél azt mondta, „küzdeni mennek a parlamentbe, nem melegedni”, azért mennek, hogy mindennap megkérdezzék a kormánytól, mit tett azért, hogy Magyarország a szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen.

„Azért innen indulunk, mert ide szeretnénk megérkezni. Azért, hogy Magyarország egy negyedik köztársaságban újra a szabad és egyenlő polgárok közös otthona legyen”– fogalmazott.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője közölte: azért küzdenek, hogy a többség képviseletét a magyar parlamentben megteremtsék. „Mi nem háromharmadot szeretnénk képviselni, hanem egy egészet, a magyar nemzetet” – hangsúlyozta.

Szerinte ma már nem létezik a magyar köztársaság, ugyanis ha létezne, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy „rendszerszintű manipulációval” befolyásoljanak egy választást. Bírálta a választási eljárást, a médiaviszonyokat.

Az eskü szövegét Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, országgyűlési alelnökjelölt olvasta fel. A képviselők a többi között arra esküdtek, hogy küzdeni fognak egy szabad és modern, szolidáris európai Magyarországért, „büszkén vállalva történelmi örökségünket és megőrizve a jövőbe vetett hitemet”. Az eskü szövegét Hiller István úgy zárta: „Éljen Magyarország! Éljen az új magyar köztársaság!”.

A Demokratikus Koalíció (DK) az alakuló ülésen csak az eskütételen vett részt. Az eskü szövegét azzal egészítették ki, hogy minden törekvésük „helyreállítani a köztársaságot”, és új demokratikus alkotmányt adni a hazának. Gréczy Zsolt pártszóvivő kijelentette, a DK a választást továbbra sem tekinti sem szabadnak, sem tisztességesnek, de a párt frakciója ennek ellenére intenzív parlamenti munkára készül.

A Jobbik megválasztott képviselői kedd reggel, magyar zászlók kíséretében közösen vonultak be a Parlamentbe, ezt megelőzően pedig misén vettek részt a Szent István-bazilikában. Az Országházban – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – a jobbikosok esküt tettek a Szent Koronára. E szerint a párt képviselői csak és kizárólag a nemzetet fogják szolgálni, nem engednek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek, óvják a nemzetet a hazugságtól, nélkülözéstől és szolgaságtól. A képviselők azt is kinyilvánították, hogy amennyiben a párt elnökségének kétharmados döntése alapján alkalmatlanná válnak képviselői feladatukra, úgy mandátumukat azonnal visszaadják.

Az LMP képviselői közül egyedül Hadházy Ákos nem tette le az esküt.

Hadházy Ákos távolléte az alakuló ülésről lelkiismereti kérdés volt számára – hangsúlyozta Szél Bernadett –, a frakció többi tagjának ugyanakkor fontos volt, hogy felesküdjön és elkezdje a munkát. Csupán annyit tett hozzá: Hadházy Ákos várhatóan később teszi le az esküt.