A világ sajtóorgánumait gyorsan bejárta a hír, miszerint az idén nem osztják ki az irodalmi Nobel-díjat. A döntés hátterében egy szexuális botrány áll. A Magyar Narancs című lap ezt a hírt a következő címmel tette közzé: Egy fotósnak sikerült taccsra vágnia az irodalmi Nobel-díjat. De ki is ez a fotós, és mit tett?
Jean-Claude Arnault-ról van szó, Katarina Frostenson költő, a Svéd Akadémia Nobel-díjat odaítélő testületének tagja férjéről, akiről kiderült, hogy az elmúlt évek során számos nőt molesztált, ráadásul köze volt a győztesek nevének idő előtti kiszivárogtatásához is. A botrány nyomán az Akadémia több tagja is jelezte, hogy visszalép, így a díjat odaítélő testület működésképtelenné vált. Eme botrány nyomán az idén októberben nem fognak új irodalmi Nobel-díjast hirdetni, ergo a tavalyi győztest, az Angliában élő japán származású Kazuo Ishigurót két évig tekinthetjük az aktuális Nobel-díjasnak. A Svéd Akadémia döntése értelmében a többi Nobel-díjat nem érinti a halasztás.
Az irodalmi közvélemény nem könyveken, mondatokon rágódik most, hanem a szexuális botrányt ízlelgeti, emésztgeti, és próbál napirendre térni a halasztás fölött. Nem ez az első olyan év, amikor nem hirdetnek irodalmi Nobel-díjast, de most mégis egy kicsit értetlenül áll mindenki a dolog fölött, a mélyen tisztelt és feddhetetlennek hitt Akadémia csalódást okozott, nem tudta kivédeni az emberi gyarlóság támadásait, a bulvárösztön is írt egy fejezetet az akadémia tiszteletet parancsoló kódexébe.
Nagy kár éri ezzel nemcsak az irodalmi közvéleményt, de minden valószínűség szerint a könyvkiadókat is, hisz bizonyos esetekben egy-egy szerző neve a széles közvélemény előtt csak a Nobel-díjat követően válik ismertté. A díj után kezdik fordítani műveit, életműsorozatot adnak ki, a könyvesboltok polcain feltüntetik, hogy Nobel-díj..., és máris nagyobb a kötet értéke, és a vásárlók is nagyobb előszeretettel lapoznak bele. Ugyanígy a könyvtárak esetében is. A Nobel-díj garancia arra, hogy a mű magas színvonalat képvisel. Az egyéni ízlések ugyan változhatnak, és a szubjektív nézőpontok egy-egy Nobel-díjas mű megítélésében is szerepet játszanak, de ezen alkotásokban talán ritkábban csalódik az ember, mint egy a polcokról véletlenszerűen leemelt könyvben. Nézzük csak az utóbbi 10 év irodalmi Nobel-díjasait: 2008 – Jean-Marie Gustave Le Clézio, 2009 – Herta Müller (őt a szerbiai közvéleménynek is volt alkalma megismerni tavaly, amikor a Belgrádi Könyvvásár vendégeként állást foglalt a délszláv háborúk kapcsán), 2010 – Mario Vargas Llosa (akivel néhány évvel ezelőtt Újvidéken találkozhattunk), 2011 – Tomas Transtömer, 2012 – Mo Jen, 2013 – Alice Munro, 2014 – Patrick Modiano, 2015 – Szvetlana Alekszijevics (Csernobil krónikása), 2016 – Bob Dylan (az ő díja előtt többen is értetlenül álltak, de abban mindenki egyetértett, hogy új kifejezésmódot honosított meg a zenében, és ez a díj arra is rámutatott, hogy az Akadémia nem egy begyöpösödött gondolkodású konzervatív intézmény, hanem igenis nyitott az új dolgokra), 2017 – Kazuo Ishiguro. Ha végignézzük a listát, kijelenthetjük, hogy korábban szinte teljesen ismeretlen szerzőkről van szó, magyar nyelvterületen talán csak a perui Vargas Llosa művei kiadásának van több évtizedes hagyománya, illetve Bob Dylan nevét és munkásságát is ismertük és szerettük korábban, viszont a Nobel-díj irányította a figyelmünket a versei felé. És ha nincs a Nobel-díj, talán a mái napig nem olvassuk az Aranyhalacskát, a Békákat, A kis bizsut vagy éppen a Csernobili imát.
Mindenféleképpen meg kell említenünk az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjast, a 2016-ban elhunyt Kertész Imrét, aki a díjat követően vált a középiskolai tananyag részévé, a Sorstalanság (a magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye) kötelező olvasmánnyá, és annak ellenére, hogy Kertész évtizedek óta aktívan jelen volt (és ma is jelen van) a magyar (és nem csak a magyar) irodalmi életben, ha nincs a Nobel-díj, talán soha nem jut az őt megillető helyre.
Ugyanakkor szót kell ejtenünk az irodalmi Nobel-díj úgymond várományosairól. Hogy csak a magyarokat említsük, Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót, akiknek már évek óta szurkolunk, szorítunk, és figyeljük a fogadóirodákat, hogy éppen mekkora egyik vagy másik szerzőnk szorzója, mekkora az esélyük a díj elnyeréséhez. De megemlíthetjük a japán Murakami Harukit vagy az amerikai Philip Rothot is. 2018 októberében viszont nem lesz kinek szurkolni, nem kell tűkön ülve várnunk az Akadémia bejelentését.
Azzal, hogy az idén nem hirdetnek új irodalmi Nobel-díjast, nem lesz kevesebb irodalmi Nobel-díjas, hisz 2019-ben két győztest is hirdetnek. Habár ez olybá tűnik majd, mintha a testület nem tudott volna dönteni, mintha nem lenne legleg, csak megosztott első hely, hogy senki se szomorkodjon.
