Buránysort csinosították

Hhzs.

2018. május 5., 12:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Némi túlzással mondhatjuk, hogy a Zenta községhez tartozó falu apraja és nagyja összegyűlt, hogy a kevi Móra István Művelődési Egyesület és a hagyományos tavaszi munkaakció keretében kicsinosítsák Buránysor utcáit.

Fotó: Horváth Zsolt

A megmozduláson az egyesület aktivistáin kívül részt vettek a helybéli nyugdíjas-egyesület, a kevi önkéntes tűzoltó-egyesület, valamint a kevi óvoda és iskola tanulói. Perpauer Attila, a művelődési egyesület vezetője elmondta:
– Nagyon fontos, hogy az itt élőknek célt tűzzünk ki, hogy megőrizzük ezt a közösséget és e kis közösség fontos értékeit is.
Beszámolt az egyesület jövőbeni terveiről is. Így még május folyamán megrendezik a 3. buránysori főzőversenyt, az egyesület munkájában részt vevő csoportok pedig javában készülnek egy színjátszással kapcsolatos, a nyár elején esedékes rendezvényre, amelyen a Móra István Művelődési Egyesület tagjai a tóthfalui Százszorszép Művelődési Egyesülettel karöltve egy bohózattal lépnek majd színre.
A tegnapi szorgos sürgés-forgásban, falutakarításban komoly szerepet vállalt a falucska nyugdíjas-egyesülete is. Árvai Etelka, a szervezet elnöke elmondta, hogy ez az egyik legnagyobb akció, amelyben ők is rész vesznek. Az egyesület emellett – annak ellenére, hogy igen szerény anyagi forrásokkal rendelkeznek – igyekszik a tagság számára tüzelőt és fagyasztott élelmiszert biztosítani. Csütörtökönként közösségi esteket is tartanak. A környező települések nyugdíjas-egyesületeivel is kiváló kapcsolatot ápolnak, így vasárnaponként teadélutánokra is ellátogatnak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége