2024. március 28., csütörtök

Andronovói szabirok és ugorok

Kedves Barátom, roppant értékes népvándorlás-könyveddel kapcsolatban engedj meg egy bíráló megjegyzést: elképesztően sok forrást tanulmányoztál. Nyilván ennek következménye, hogy kissé elsodort az adatok árja. Özönlenek innen, onnan, amonnan, ezrével, s közben a főág néha alámerül, sőt el is veszelődik… Nekem leginkább pl. az Andronovó-szál elemzése hiányzik, holott ez őstörténetünk Ariadné-fonala. Szerintem. A honfoglalástól visszaszámolva bő három évezreddel korábban bukkant föl az andronovóinak nevezett kultúra, és a szabír nép az Urál vidékén. Az Andronovó helynév e nép tárgyi hagyatékának első lelőhelye, tehát ma divatos szóval – csak egy jel – nincs iránymutató tartalma. A szabir – szapar, zobor, stb. – alakjaiban igen elterjedt helynév volt a történelmi Magyarországon. Várvidéktől a Keleti-Kárpátokig.

Ez azért fontos, mert ami az ugor kérdést illeti, mi tagadás, nem győzött meg a mai rokonság-elmélet.

Kezdjük genetikával. Már a 2000-ben kiadott, és egész Európa népességét vizsgáló Ornella Semino jelentés is arra jutott, hogy nincs magyar–fgr. néprokonság. Az eredmény kapott egy fölényes legyintést, majd minden maradt a régiben: egy fecske nem csinál nyarat.

A Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékén Török Tibor vezetésével 2013-ban indult kutatás elkezdte vizsgálni a karosi honfoglalás kori temetőben eltemetetteket. S mi derült ki, mi nem: a karosi honfoglalóik felmenői nem finnugoroktól, hanem nagyrészt a bronzkori Szintasta–Andronovo–Baraba-kultúrkörből származtak. Ők voltak az első sztyeppei lovas kultúrák europid népességgel. Ezek az emberek a Volgától az Altáj–Jenyiszej vidékéig terjedő óriási területen éltek, melynek nagy része ma Kazahsztánhoz tartozik. Őket nevezhette Bíborbanszületett Konstantin „szabartoi aszfalünek”, magyarosan szabarnak, vagy szabírnak… 

Az idén Török Tibor tanítványa, Neparáczki Endre és munkatársai – Szegedi Egyetem Genetikai Kutatóintézete – ugyanezt állapította meg négyszer annyi(!), közel száz karosi adat alapján. Az érintett honfoglalók öregjei talán még a Szabir őshazában születtek.

Annak idején a Semino-kutatást sokan vádolták azzal, hogy kevés adat alapján következtetett…

A minap érkezett a hír: a Kásler Miklós vezette magyar–német munkacsoport, melyben a budapesti Onkológiai Intézet és a Göttingeni Egyetem vett részt, azonos eredményre jutott egyetlen tetem vizsgálata végén. Ám az érintett nem volt akárki! III. Béla királyunk hiteles csontmaradványai azt vallották, hogy a nagy uralkodónak és fölmenőinek, vagyis az Árpád-háznak sem volt köze a finnugorokhoz!

Tehát se a nép, sem az uralkodócsalád nem volt finnugor.

*

Fajrokonság nélküli nyelvrokonság elvileg lehetséges, talán… de hogyan? Van rá példa a világtörténelemben. Sokszor előfordult, hogy a leigázottak átvették a hódítók nyelvét. Például a kelta skótok, walesiek, írek az angolokét. Ezekben az esetekben a hódítók egyúttal hatalmi, politikai és gazdasági szinten is magasabban álltak, ami kultúrájukat nem csak erőszakolta, de kívánatossá is tette. Ennek ellenére még ma is akadnak írül, skótul, walesiül beszélők… Miért? Lásd Arany János: A walesi bárdok.

Az Andronovó-kultúra a Kr. e. III–II. évezredben bukkant föl az ugorok halász, vadász, gyűjtögető – egyszóval kőkori világában. Helyesebben annak a peremén. Minden helyi előzmény nélkül. Nevét első lelőhelyéről, egy dél-uráli falucskáról kapta. Az oda érkezett lovas jövevényeket az uráli érclelőhelyek vonzották, elsősorban a réz meg az ón, ők ugyanis már a bronzkorban éltek. Ismerték a kor legnagyobb ipari titkát: miként kell a puha rezet és a még lágyabb ónt úgy vegyíteni, hogy acélkeménységű, rozsdaálló ötvözetet nyerjenek.

A bronz forradalmasította a földművelést, a hadviselést, a szerszámkészítést stb. A jövevények az Urál térségében békében élhettek, mert nem volt ellenfelük.

Ők saját magukat szabarnak, szabirnak, szibirnek nevezték – a pontos hangzásról nincs adatunk. Igencsak valószínű, hogy a térség: Szibéria, tőlük kapta nevét.

*

Az ugorok nem kértek a műszaki haladásból: északabbra húzódtak előle a végtelen tajgában. Halat, vadat, erdei bogyókat mindenütt találtak bőven. Bizonyára vissza-visszajártak ezért-azért régi szülőföldjükre, csereberéltek ezt-azt, és ahogy az már lenni szokott, az újdonságok nevét is megszerezték. Bizonyára menő dolognak számított odahaza, ha valaki sajátjait a jövevények szavaival keverve hablatyolt, mi több, számolt, szóval igyekezett rájuk hasonlítani. Mucsaiasan hangzó latin, német, francia, mostanság angol beszédpéldák ezrei igazolják e jelenség örökkévalóságát. Nemcsak Magyarország-külsőn, hanem az egész világon.

De térjünk vissza az ugorok és a szabir-magyarok nyelvi kapcsolatához! Ilyen hatalmas civilizációs fölény esetén a tőlük évezredekkel elmaradottak nyelvét vették volna át a saját korukban élők? Miért? Hogy megkukuljanak? A finnugorok nyelvén nyilvánvalóan nem tudták volna megnevezni saját holmijaikat, ügyeiket, életviszonyaikat! Megesett ez bárhol a világ szép története során? Ezért oktatnak ma szuahéliül az angol professzorok Oxfordban?

Az iróniát félretéve inkább annak a valószínűsége óriási, hogy az andronovói szabarok nyelve hatott a finnugor népekére. Elsősorban az akkor a szomszédságukban nomadizáló ugorokéra – akiktől nyilvánvalóan nemes gereznákat csereberéltek, s szállítottak messze földre, például a Krím térségébe (Iordanes, 37.) meg a Baltikumba, ahonnan prémmel, borostyánnal megrakodva eljártak a római Sabariáig is…

Az új holmik és viszonyok hatásai nyilván messze sugároztak, és hordták a szavakat, nyelvi fordulatokat, hiszen a szabarok megfordultak a nyugati ugoroknál is: a lappoktól a finnekig, észtekig – legalább 3000 éven át! Tárgyaik, váraik-telepeik megtalálhatók az egész térségben Sz. Patkanov tanulmánya szerint. A csud-várak övezete a Lapp-földtől az Obig terjedt. Lásd még a Czuczor-Fogarasi CSUD2 szócikkét.

Ezt azonban a hivatalos tan kizárja, mert nem a megismerés, hanem még mindig Alexander Bach utasítása mozgatja. Ki hinné, hogy ennyire messze hat a tanítványok tanítványainak rontása…