„Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk. S ha szerencsénk van, ez a történet a miénk.”
(Boldizsár Ildikó)
Újabb kötettel gazdagodott a vajdasági magyar gyermekirodalom. Régi ismerőseink, Szél Jankó (Toma Viktória: Szél Jankó és a kiscsalád, Szél Jankó és a kiscsalád újabb kalandjai), Pópopó és Tottyka, a Szekrénylakók (Csík Mónika: Pópopó és Tottyka, Szekrénylakók) és társaik után most a Manócsalád mindennapjaival ismerkedhet meg gyermek és gyermeklelkű felnőtt olvasó. Móra Regina meseregénye a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a Gion Nándor Emlékház és a Forum ifjúsági regényíró-pályázatának díjazott műveként.
„Hol jársz erre, ahol a madár se jár?” – kérdezik a szerencsét próbáló vándortól a mesékben. A mesekezdő formulára válaszolva, ezúttal Pöttömvárosba látogathatunk el. A szerző nem árul zsákbamacskát, részletes felvilágosítást ad arról, milyen kaland elé is nézünk, mert manapság „nem ér rá az ember gyereke csak úgy olvasni, meg kell fontolni ebben a rohanó világban, hogy mibe is fogjunk.” Nyomban feltűnik, hogy ismerős helyen járunk.
Jódal Rózsa könyvismertetője szerint „a Pöttömváros című meseregény különös helyszínen, egy családi ház pinceburkolata alatt található mesevárosban játszódik. Lakói – akárcsak a mi Vajdaságunk, de Európa, sőt a világ számos helységének lakói is – igen sokfélék, sokféle származásúak(...)” – olvashatjuk a kötet fülszövegében. Pöttömvárosban kalandozva valóban ráismerhetünk Szabadka multikulturális közegére, az ismerős, „helyi színek” és jellegzetes ízek alapján, de ugyanígy lehetne a helyszín Vajdaság bármelyik városkája is, ahol „rengeteg nyelv létezett” és ahol a lakók „élvezték ezt a sokszínűséget”. (Mikor is Polett nyárról télre, télről nyárra váltott, és mindezt a csillag nevű játékon teszi és saját bőrén tapasztalja meg.) Nyelvi-kulturális különbözőségeinket és egyéb különcségeinket is feltárja mesenyelven Polett kalandja a gonosz Félszemű Varázslóval: „Miért tetted ezt, Félszemű Varázsló? – Mert nem értem, mit beszél a pék, ahol a legfinomabb burekot árulják!” – majd felolvasztja a jeget a szeretet erejével: „Akkor mutogasd el, biztos megérti és közben mosolyogj! Te fogod kapni a legnagyobb szeletet, csak próbálj kedves lenni!”.
Messziről érkezett ide az Egércsalád, akik „egy távoli hegyes vidék lankáin éltek”, de menekülniük kellett onnan, „mikor is egy ellenségességtől túlfűtött patkánycsapat megtámadta a hordát”. Pöttömvárosban ők is otthonra találnak. (Egérék hosszú útja)
A kedves kis történetekbe bújtatott, nem csak gyermekeknek, felnőtteknek is szóló, didaktikai üzenetet (is) hordozó mesefolyamba az elfogadás, a másság kérdését is beleszövi az írónő. (Hangya Heni és a másság). A válás, a családon belüli problémák és azok megoldásai is helyet kaptak a kötetben, és akár a népmesékben, itt „manónyelven” mutatják meg az utat az életproblémák és krízishelyzetek feloldására. (A válás és a gyerek, azaz csonka családban is boldog lehet a gyerek, csak feltétel nélkül kell szeretni, Testvérek, viták és mérgelődés, végül kibékülés.)
Meseterápia című kötetében Boldozsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta azt írja a mesék jelentőségéről: „a mesék nem hiányozhattak abból a tudásanyagból, amelyet minden ifjúnak át kellett vennie az elődöktől” azonban fontos volt, hogy a hallgatóság „valóban viszonyítási alapként kezelje a mesékben rejlő üzeneteket és saját életükre vonatkoztathassák azokat.” Így maradhattak fenn az emberiség mesekincséből éppen azok a mesék, amelyeket ma is őrzünk. A mesehallgatás során az idősebb emberektől ezt hallhatjuk: „velem is így történt” A kisebb gyerekek azt mondják: én is ilyen bátor (szép, ügyes, kitartó stb. szeretnék lenni…) (Boldizsár Ildikó: Mesterápia, 2010. Magvető, Bp. 6.p.) Pöttömvárosban csak a szereplők miniatürizáltak, a kihívásaik, gondjaik a gyerekek számára valós méretűek és súlyúak. (Panka óvodába indul, Panka kalandja Tücsök Tomival). Móra Regina „manócsemetéiben” minden gyerek magára ismerhet, kételyeivel és kíváncsiságaival (A Télapó, Fogtündér). A virtuális világ/valóság eszközei is betörtek már a hétköznapjaikba (manómobil, Arckönyv, tablet…) és az apró hősök gyakran állnak a „hármasút” próbatétele előtt, de mindig sikerül helyesen választaniuk.
Kollektív mesemondási-mesehallgatási alkalmaink manapság sajnos nincsenek gyakran. Helyette olvassuk együtt Polett, Panka és Rozi kalandjait, a kedvükért érdemes újra „pöttömmé” zsugorodnunk egy időre.
Néhány évvel ezelőtt a Forum-házban a Jó Pajtás meseíró-pályázatának eredményhirdetésekor hangzott el a következő mondat: „...nem kell félteni a nemléttől a vajdasági magyar gyermekirodalmat.” Valóban nem kell. Látogassunk el hát Pöttömvárosba és hagyjuk, hogy magával ragadjon bennünket a történetek varázsa.
