2024. március 29., péntek

Párbeszéd a pokolban

Alszol? Jól van. Aludj csak nyugodtan, majd csendesen mesélek neked új életem észleléseiről és a látásról meg a vakságról. Az első észlelés, amelyre még emlékszem, a csönd zaja volt. Biztosan te is tapasztaltad már a nagy csend zizegő csilingelését, akár itt, vagy máshol a világon. Fényt nem észleltem, de nem is hiányzott. Természetes volt, hogy nincs. Mintha sohasem létezett volna.
A csönd zaja akkor szűnhetett meg, amikor megpillantottam a szüleimet. Láttam az apám és az anyám. Igen, vaksötétben. Mégis természetes volt az egész, annak ellenére, hogy mindketten olyan feketék voltak, akár a korom. Csak szemgödreik és ajkaik villogtak fehéren. Váltottunk néhány szót, talán mondatot is, ne kérdezd, miről, nem emlékszem, ám egy picinyke, teljesen fehér lény is ott volt, ő valahogyan közöttük és kissé felettük lebegett. Mondom, minden olyan természetes volt, az is, hogy a testem áttetsző és nincsenek belső szerveim, csak kéken vibráló körvonalak és egy kicsit sem bánkódtam amiatt, hogy hús-vér testem sziluettje vagyok csupán. Így jutottam el lassan a felismerésig, hogy meghaltam és ezért találkozhattam a szüleimmel. Egy dolog mégsem volt világos számomra, hogy az anyám miért olyan fekete mint a megégett kenyér héja, hiszen ő templomba járó asszony volt, engem is istentiszteletre tanított, jóra, szerénységre, szóval ezt a dolgot még most sem értem. Hallod, amit mondok? Egy szót sem szólsz! Nagyon hideg van itt, te nem fázol? Mik ezek a dobozok? Ketrecek? Az Istenre kérlek, mondj már valamit! Nofene, jól hallottam, a bűneim be vannak csomagolva!? Rendben, nem vagyok egy ma született bárány, de Isten mindenkinek megbocsájt. Mit mondasz, ki sem ejthetem azt a szót, hogy Isten, csak akkor, ha imádkozom!? Azt mondhatom, hogy Atya vagy Mindenható? Azt sem, miért nem? Azt mondod, mert a pokolban vagyok!? Már megbocsáss, nekem azt mondták, amíg éltem, hogy a pokol tüzes és forró, itt viszont nemsokára megfagyok! Hogy mondod, mínusz száz fokon égek majd el? Hogy ez nem történik meg gyorsan? Talán később kiderül, meddig tart! Ha jól látom, rengeteg ketrec van itt. Hol van a többi bűnös?
– Bűneidért egyedül kell bűnhődnöd!
– Na végre, úgy hallom, amit mondasz, akár az életben, de ha egyedül kell bűnhődnöm, te miért vagy itt?
– Én vagyok a jobbik éned.
– A rosszabb jégketrecbe zárva!
– Így is mondhatjuk.
– Ez nem igazságos!
– Látod, ez volt a hibád az életben is. Azonnal lázadtál, ahelyett hogy türelmesen elgondolkodtál volna a gondviselés szándékáról.
– Mondd meg nekem, meddig bűntelen az ember! Emlékezetem szerint én tizennégy éves koromban követhettem el az első bűnt, amikor a szomszéd lány bugyijába nyúltam. Nem tiltakozott, ő is kíváncsi volt és tetszett neki. Vajon Isten mire volt kíváncsi, amikor saját képére kíváncsivá tette az embert?
– Nem volt kíváncsi. Az embert szabad akarattal ruházta fel. Te döntöttél úgy, hogy benyúlsz a lány bugyijába!
– A lány nem dönthetett volna másként?
– Isten neki is szabad akaratot adott!
– Te is ott voltál, hiszen te vagy a jobbik énem! Miért nem akadályoztál meg?
– A jobbik én tulajdonképpen az ember lelkiismerete, másrészt a teremtett világban jónak és rossznak egyensúlyban kell lennie, ezért vagyok én a ketrecen kívül!
– Tehát, amíg a lány élvezte a cselekvést, s ezt szabad akaratából többször is megtette, jó és rossz egyensúlyban volt.
– A gonosz állandóan negatív terveket sző és cselekszik. A teremtés abszolút pozitív cselekvés volt, ezért Istennek nincs szüksége folyamatos bizonyításra!
– És milyen Ő? Férfi vagy nő?
– Buta kérdés. Isten nemtelen, ezért volt képes a teremtésre!
– Mondod te. Láttad már Őt? Szerintem nem, hiszen itt bomlasz velem a pokolban!
– Én elfogadtam Őt, s ha így akarja, akkor így kell lennie!
– Ez lenne a jutalmad?
– Bármi, amit Ő akar.
– Hogy velem együtt szenvedj? Hiszen megosztott minket!
– Életedben azt mondtad, te is hiszel a teremtésben, mégsem fogadtad el Istent!
– Talán azért, mert azt gondoltam, hogy valamilyen szuper intelligens istenség avatkozott be az emberszabásúak génállományába, hiszen nyájhoz, birkához hasonlított minket. Egy végtelenül türelmes jószághoz, amelyik meg sem nyikkan, ha elvágják a torkát. Arra nem gondoltál, hogy Isten is táplálkozik valamivel? Mondjuk a lelkünkkel, és természetesen tiszta táplálékra van szüksége. Most nekem, a lélek gonoszabb felének meg kell tisztulnom, hogy azután egészséges táplálékként felszívhasson.
– Sajnos, borzasztóan szörnyű és gonosz gondolataid vannak róla!
– Egy német drámában, A vörös kakasban azt állítja az író, hogy aki Istent meglátja, meghal. Én nem láttam, bár szeretném, de te sem, aki rendületlen hittél, s meghaltál velem együtt!
– Ne feledd, én elfogadtam őt, ezért engem feltámaszt az utolsó napon!
– És akkor minden kezdődik elölről?
– Hogy érted ezt?
– Úgy, hogy majd újrateremti a világot.
– Akik feltámadnak, Isten országában fognak élni.
– Mint szellemek?
– Szellemek nincsenek!
– Akkor mint lelkek, de vajon a holt ember lelkének van-e ereje?
– Természetesen, Isten ereje a lélek ereje is!
– Akkor mire volt jó a földi kaland? A csontra épített hús és benne a vér, a lélek börtöne? Lehettünk volna örökké áttetsző, átlátszó lények, akár a medúzák. Vízben úszni tudó ösztönös lények.
– Most is csak lázadsz, akár Lucifer! Vedd már észre, hogy a gonosz beszél belőled! Az a kis hited is elveszett, ami még életedben megvolt.
– Miért nem lehet a földön mennyország? Életemben is erre vágytam, s mit tapasztaltam!? Lelki és testi gyilkosságokat. Istennek miért van szüksége arra, hogy a gonosszal megossza hatalmát? A földön miért nem győzhet a jó?
– Isten önmagában legyőzte a gonoszt! Lucifert nem pusztította el, de száműzte! Ezért igazságos Ő. Ha olvastad volna a Bibliát és Isten tanítása szerint éltél volna, most nem itt lennél!
– Hiszen te is itt vagy!
– Minden relatív!
– Ki gondolta volna, hogy a jobbik énemben egy erős hitű Einstein lakozik.
– Van, amiről sohasem tudhatunk, s ha nem tudhatjuk, akkor az…
– Titok. Mi a titok? Akkor sem fogod elmondani, ha tudod!
– Nem tudom, csak sejtem, de hiába is tudnám, az nem lehet bizonyíték, neked viszont arra lenne szükséged, hogy elfogadd Istent!
– Valahogy így, habár arra gondoltam, azt fogod mondani: „Ember, küzdj, és bízva bízzál!”
– Szeretnéd látni Madáchot?
– Miért, itt van?
– Nézd, ott van!
– Ő kicsit sem hasonlít Madách Imrére!
– Mégis ő az. Te Madách földi képére emlékszel, most a valódi énjét látod.
– És az Urat mikor láthatom?
– Vagyok aki vagyok – mondta az Úr –, emlékszel?
– Nahát, ez az! Sohasem mondta meg, hogy ő kicsoda. Örökre titok maradt, tehát ő a Titok! Szerinted?


Jobbik énem nem válaszolt. Kérleltem, könyörögtem, beszéljen még velem, mindhiába, soha többé nem szólt hozzám. Ismét csak a csönd csilingelő zenéjét hallgathattam és egy csöppet sem érdekelt, mennyi idő múlhatott el, ha egyáltalán múlott. Pokolbéli élményeimnek itt nincs vége, de nem mesélhetem őket tovább. Ám mielőtt felébrednél álmodból, annyit még elárulok, hogy egyszer csak megláttam a fényt, amely megvakított. Később, immár vakon észlelve jégketrecem falait,
arra is ráeszméltem, hogy Isten nem létezik, Isten egyszerűen van! Minden ok nélkül, van!