2024. március 28., csütörtök

Több ezer ember tüntetett Prágában a marihuánafogyasztás legalizálásáért

Több ezer - döntő többségében fiatal - ember tüntetett szombaton Prágában a marihuána fogyasztásának törvényi engedélyezéséért. A Million Marihuana March elnevezésű akciót már a 21. alkalommal rendezték meg a cseh fővárosban.

A marihuánafogyasztás legalizálásának néhány ezer híve délben először a városközpontban lévő Károly téren gyűlt össze, majd a Stvanice nevű Moldva-szigetre vonultak, ahol késő éjjelig különféle zenekarok lépnek fel. A menetben több ismert közéleti személyiség is feltűnt, köztük Ivan Bartos, a parlamenti Cseh Kalózpárt elnöke.

A szigeten délután már mintegy 13-14 ezer ember gyűlt össze - közölték a rendezők újságírókkal. A rendezvénynek gyakorlatilag zenei fesztivál jellege van, nagyobb incidensekről egyelőre nem érkezett hír. A felvonulás során a rendőrség néhány tucatnyi fiatalt állított elő, a rendőrségi szóvivő szerint tiltott marihuánaárusítással, illetve -fogyasztással összefüggésben.

Csehországban e könnyű drog birtoklása saját célokra nem tilos, nem büntethető. A tüntetők azonban a marihuánatermesztés, -kereskedelem és -fogyasztás korlátlan legalizálását követelték. Országos felmérések szerint a megkérdezettek több mint fele engedélyezné a marihuána szabad használatát.

2013 áprilisától kezdve a marihuána egészségügyi felhasználása engedélyezett, a marihuána alapú gyógyszerek orvosi rendelvényre kaphatóak a gyógyszertárakban, az áruk azonban magas, mert külföldi behozatalról van szó. A nemzeti drogellenes központ kimutatása szerint 2016-ban mintegy 880 000 ember vette igénybe a marihuána alapú gyógyszereket, elsősorban fájdalmai csillapítására. Orvosi előírásra a kenderalapú készítményeket azonban rendszeresen csak néhány száz személy használja.

Cseh orvosok és szakértők véleménye a marihuánafogyasztásról megoszlik. Az egyik oldal a gyakori fogyasztást nagyon veszélyesnek tartja, míg a másik tábor szerint a kender élvezete kisebb károkat okoz az emberi szervezetben, mint például a rendszeres dohányzás.

Csehországban, ahol a marihuána a legelterjedtebb drog, az utóbbi években folyamatosan emelkedik a kábítószer-élvezők száma.

Különféle felmérések és tanulmányok szerint a fiatal csehek több mint fele próbálta már ki a marihuánát. Ez magasabb arány, mint az Európai Unió országainak átlaga. Ugyanakkor a felmérések azt is jelezték, hogy a csehek csak alkalmanként élnek e droggal, a rendszeres marihuánafogyasztók száma nem túl magas.