2024. április 19., péntek

Ma van anyák napja

Ezen a napon az anyaságról emlékezünk meg már több mint 100 éve. A világ minden pontján megünneplik ezt a napot, különböző országokban eltérő napokon, viszont Szerbiában és Magyarországon minden év május első vasárnapján ünnepeljük anyák napját.

Az anyák megünneplésének története egészen az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is volt több olyan ünnep, amikor az anyákat is felköszöntötték.

1907-ben a philadelphiai származású Anna M. Jarvis volt az, aki megpróbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Ez sikerült is neki, így 1914-ben május második vasárnapja az anyák hivatalos ünnepévé vált.

Magyarországon 1925-ben az első ilyen ünnepet a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva és 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.