2024. április 19., péntek

Eltávolították a tutajt

Négy éve tartó huzavona után a napokban lezárult a nagybecskereki vízi szórakozóhely körüli huzavona: Nikola Novaković vendéglős kivetette a Béga-tóra helyezett tutajt és elszállíttatta.

Nagybecskereken meglesznek vízi szórakozóhely nélkül (Fotó: Kecskés István)

Nagybecskereken meglesznek vízi szórakozóhely nélkül (Fotó: Kecskés István)

Hogy mi lesz a létesítmény további sorsa, az már nyilvánvalóan csak rá tartozik. Először a tóból a Béga csatornába helyezték át, ahonnan tegnap reggel továbbszállították. A vendéglátóipari létesítményt így gyakorlatilag bezárták még mielőtt megnyitották volna.
A vendéglős és a Kisamerika helyi közösség polgárainak a viszálya 2013 óta tart. A környéken élők ugyanis ellenezték az ilyen szórakozóhely létesítését. Szerintük ugyanis azok sehol sem hoztak jót. Mindenütt inkább a bűnözést serkentik, mintsem a fiatalok szórakozását szolgálják. Ráadásul a környéken több iskola van. Az ellenzők azzal is érveltek, hogy egy álló vízre helyezett ilyen létesítmény veszélybe hozná a tó tisztaságát, amely vizének egyharmadát amúgy is csak évente egyszer cserélik le. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lett volna-e ahhoz, hogy legalább jelenlegi szinten maradjon a tó vizének a tisztasága.
Három évig tartó huzavona és pereskedés után azonban a tóba helyezték a tutajt. A bírósági ítélet szerint ugyanis a beruházónak (tavaly) megvolt minden szükséges engedélye. A létesítmény azonban nem készült el 2017. december 31-éig. A törvényszabályok módosításával pedig 2018. január 1-jétől már nincs érvényben az erről szóló korábbi szerződés. Ezért a Városi Tanács 15 napos határidőt adott a létesítmény eltávolítására.