2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Újabb gólzápor, döntőben a Liverpool

Mane korai találata után már sejteni lehetett a végső kimenetelt (Fotó: Beta/AP)

Mane korai találata után már sejteni lehetett a végső kimenetelt (Fotó: Beta/AP)

Nem tagadhatjuk le, szerencsések voltunk, a Roma is továbbjuthatott volna. Az idei szezonban most játszottunk először a tudásszintünk alatt. A döntőben jobban kell fociznunk, mint ezen a visszavágón” – értékelt örömittasan, ám hideg fejjel Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője, miután a Mersey-partiak az olasz fővárosban 4:2-es vereséget szenvedtek a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, ám hazai 5:2-es sikerüknek köszönhetően kiharcolták a torna döntőjét. „A Roma erős csapat, és ahogyan arra számítottunk is, végig rohamoztak, vállalva a kockázatot. Egy ideig minden rendben volt, vezettünk is, de aztán a kontráink egyre gyengébbek lettek, nem használtuk ki a széleket” – folytatta a német stratéga, hozzátéve, legénysége az egész sorozatban kiválóan szerepelt, és megérdemelték a finálét, amelyben a címvédő Real Madrid ellen lépnek pályára.

A gólzáporos odavágó (5:2) után Itáliában sem fukarkodtak a felek a találatokkal: az első félidő végén 2:1-re ment a Pool – ekkor már 7:3 volt az összesített vezetése –, ám Eusebio Di Francesco tanítványai hármat is lőttek a folytatásban. Nainggolan büntetője a hosszabbításban túl késeinek bizonyult, s a 4:2-es végeredmény hajszállal kevésnek bizonyult.

Rendkívüli teljesítményt nyújtott a csapatunk. Nagyon mélyről álltunk fel, de sajnos elbuktunk. Nem könnyű most a csapatnak – állt a nyilvánosság elé a szomorú Di Franceso edző. – Nagyon apró különbségek döntöttek, az jutott tovább, aki kisebb hibákat követett el. Többet érdemeltünk, de büszkék lehetünk a fordításra, és tanulhatunk a mérkőzésből” – fogalmazott a vesztes fél szakvezetője.